|
2011. december 01. |
80 tonna élelmiszer gyűlt össze
|
A múlt hétvégén 182 helyszínen tartott Országos Élelmiszergyűjtő Napokat a Magyar
Élelmiszerbank. 2500 önkéntes – köztük a CIB 700 munkatársa – 80 tonnányi
élelmiszert gyűjtött össze, amit a rászoruló családok még az ünnepek előtt megkapnak.
A tavalyi 45 tonnához képest idén majdnem a dupláját ajánlották fel a vásárlók, ezzel is
igazolva a társadalmi összefogás jelentőségét.
15 000 élelmiszercsomagra biztosan elegendő lesz az
a 80 tonna élelmiszer, amit a november végi Élelmiszergyűjtő Napokon ajánlottak fel a
vásárlók segítségre szoruló honfitársainknak. A nehéz anyagi helyzetben levők száma
évről-évre nő. Csak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a tavalyi évhez képest 20%-kal,
csaknem százezerrel több rászorulót lát el. A szervezet ezért is bővítette szokásos karácsonyi
adománygyűjtő akcióját, melyhez idén az Auchan, Metro és Tesco mellett a Penny Market
áruházak valamint 900 új egyéni önkéntes segítő is csatlakozott. A széles körű társadalmi
összefogás eredményeként közel kétszer annyi tartós élelmiszer gyűlt össze, mint tavaly.
A négy kamiont megtöltő adományt – amelynek zöme tartós élelmiszer, illetve az ünnepek
közeledtével édesség, szaloncukor, csokoládé volt – az Élelmiszerbank országos karitatív
szervezetek és települési önkormányzatok közreműködésével a gyűjtések helyének közelében
élő családoknak juttatja el még Karácsony előtt.
2011-ben egyébként valamennyi európai élelmiszerbank ezeken a napokon szervezett
gyűjtést, Európában a múlt évben összesen 34.000 tonna élelmiszeradomány érkezett a
szervezethez.
| Magyar Élelmiszerbank Egyesület A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta működik. Alapítása óta több mint 20.000 tonna élelmiszert osztott szét 500 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül több mint 500.000 rászorulónak, összesen 4,5 milliárd Ft értékben. |
Well PR
|