|
2011. november 22. |
Pusztító angyal
|
 Nehéz csomagot hozott a postás. Egy vaskos könyv volt benne, mely egy Máltán született angol író tollából származik. A Jon Courtenay Grimwood által megalkotott misztikus történet a XV. Századi Velencében játszódik.
A tartalom elolvasása után kissé tartottam a könyvtől, mondván nem az
én műfajom. A Marco Polo leszármazottjai által uralt város életében
ármánykodás, csalás, árulás és szerelem játszódik le. Persze, eddig
semmi szokatlan, de ha kicsit tovább olvasunk, akkor észrevehetjük, hogy
egy sötét, mocskos, vámpíros történetet tartunk kezünkben.
Fiatalos (h)évvelNem vagyok híve ezeknek, de a gyönyörű borító és a fizikai tartalom
nagysága mellett természetesen piszkálta elmémet a történet is. Vajon
élvezni tudom- e majd a mai fiatalok körében oly divatos
intellektuálisan véres sztorit?
A könyv első oldalai tisztázzák a felállást: kapunk egy térképet az
1500-as Velencéről, külön szedve pedig felsorolják a szereplőket is,
státuszukkal, rokoni kapcsolataikkal együtt. Egy korabeli ki-kicsoda.
A történet jól megálmodott, látszik, hogy Jon sokat foglalkozott vele.
Amíg rá nem kerestem a Wikipediában, én nem is gondoltam volna, hogy
idősebb fazonról van szó. A könyvet elolvasva egy húszas éveiben járó
srácot láttam magam előtt, akinek sok könyv átpörgött a kezei közt,
mielőtt nekilátott volna a Pusztító angyalnak. Azonban a kiöregedett
bérgyilkosok főnökéről, tanítványáról – aki még csak most kezdi
kapizsgálni, hogy ő valójában vámpír - , uralkodókról, szolgákról és
hercegekről íródott történetben semmi meglepő fordulat nincs.
Sok munkának mi a vége?A sztori persze történelmileg nagyon is a helyén van sok része ötletes,
néha mégis nagyon csapongó. Sokszor szakad meg hirtelen egy-egy
jelenet, mintha a másik lapon már egy másik könyvet olvasnék. A
hirtelen váltások miatt időnként nehéz lekövetni, merre is járunk
valójában és ki-kivel van. Nincsenek kiforrva a jelenetek, bár a
helyszínek aprólékosan kidolgozottak. Néha megcsapott a sikátorok bűze
és nyakamban éreztem a hősszerelmes farkassá változó Leopold lehelletét
is. Hála istennek Tycho, a fiatal tanítvány zsigerből leosztotta. A
könyv elejére többször is vissza kellett lapoznom, hogy tisztában legyek
a nevekkel és pozíciókkal. És ez nem feltétlenül jó, hiszen nem tudtam
azonosulni egyikükkel sem, arról nem is szólva, hogy nem ismertem meg a
szereplőket rendesen. Kissé idegennek találtam magam ebben a
környezetben, más történetekhez képest.
De minden jó, ha jó a vége, győzelemre lett ítélve! Az érzelmekkel teli,
néhol durva brutalitásával operáló regényt elégedetten csuktam be.
Tudtam a főszereplőről, hogy lesz folytatás és talán akkor már
könnyebben azonosítani tudom majd a szereplőket is.
Iszli Attila (csakjohirek.hu)
Köszönet Jaffa Kiadó
|
