|
2011. július 01. |
Sting, az úriember ismét hódított
|
 Legnagyobb bánatomra nem lehettem ott novemberben Sting első szimfonikus koncertjén, amit Budapesten tartott. De mivel egy igazi angol úriemberről van szó, június 30-án visszatért a Sportarénába, hogy halhassam fantasztikus előadását. No, persze nem csak miattam.
Minden koncertre érkezőnek felhívták a figyelmét, hogy időben érkezzen a
helyszínre, mert Sting koncertje nyolc órakor, pontosan kezdetét veszi.
Ahhoz, hogy mindenki időben hazaérjen, korán kellett kezdeni, hiszen az
előadást megszakította egy 20 perces szünet.
Magyar sikerek Graz-banA Symphonicity koncert programjában tavaly óta apróbb változtatásokat
eszközöltek – néhány dal kikerült a programból, és újabb nagy slágerek
kerültek be átdolgozva, illetve a sorrenden is igazítottak. A
legfontosabb alighanem az volt – persze, Sting-en kívül - , hogy a
háttérben a nagyzenekari alapot egy magyar együttes adta. A Budafoki
Dohnányi Zenekar és a művész együttműködése minden tekintetben nagyon
sikeresnek mondható, Sting olyannyira meg volt elégedve a magyar zenekar
tudásával és játékával, hogy a grazi második próbára már nem is volt
szükség, és az előadáson is minden tökéletesen zajlott.
Még az osztrák közönség is – akiknek egy része korábban értetlenül állt a
tény előtt, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező hazai szimfonikus
zenekarok helyett egy magyar társulat kapta meg a lehetőséget – óriási
ovációval jutalmazta bemutatásnál a magyar zenészeket.
Budapestre Pozsonyból érkezett az énekes és csapata, s a koncert után
valószínűleg a pénteket is itt töltik, mielőtt Kazan-i koncertjükre
indulnak.
Kis csúszás még belefértSzóval, ezek után indultam a helyemre, ami ismét az egyik kedvenc
szektoromba szólt. A kék 103-as ugyanis nagyon jó hely. Innen lehet
látni mindent. „Közel-távol” a legjobb ülőke. Shakira is éppen alattam
vonult be, ezért most is örültem, hogy a kivetítő mellett megfelelő
közelségbe kerül majd Sting.
Aki aztán nem sokat váratta a közönséget, hiszen némi csúszás után 8 óra
25-kor kezdett az Every Little Thing She Does Is Magic című számmal.
Addigra már csaknem megtelt a székek százaival beterített küzdőtér,
persze, mellette a lelátók is dugig voltak. A frontember kék ingben és
fekete, szűk nadrágban lépett színpadra. Mögötte angol zenésztársai egy
gyönyörű karmester hölggyel, a színpadon pedig mindenhol a magyar
orchestra. De jó volt látni és hallani azt a mérhetetlen profizmust,
amellyel Sting alá dolgoznak a magyarok!
Csak lazán, de profikéntSzóltak a bőgők, hegedűk és fúvósok olyan profin, mintha már évek óta
együtt zenélnének a az angol csapattal. Következett az If I ever…, a
Fields of gold, Roxanne, duett a háttérénekesnővel, aki Mary J. Blidge-ot
helyettesítette a Whenever i say your name – nél. Micsoda előadás!
Sting lazán állt a színpadon, mégis sugárzott belőle a magabiztosság,
hangja nem remegett meg, végig határozott volt, keze alatt a csörgődob,
amit vert rendszeresen, másik kezében a szájharmónika. Nos igen, nem ma
kezdte.
A kivetítő jó ötlet, mert a távolabb ülők is hasonló élményhez
juthatnak, mint a közelebb lévők, csak zavaró volt, hogy sokszor bántóan
homályos képeket kaptunk és párszor nem a lényeget mutatták. Egy
klarinét vagy fuvola szólójánál illene megtalálni a hang forrását!
Túlléptem rajta, mert Sting a „Jó estét” és a „Köszönöm”-ön kívül
mondott ám mást is, amire mindenki felkapta a fejét: „ A következő szám
után húsz perc szünetet tartunk” – mindezt persze magyarul. Jutalma
ováció és taps.
Második félidőA színpad pontban 21:45-kor újra megtelt energiával és a nagyzenekarral.
A húsz perc, az húsz perc, aki kint marad, az lemarad az újrakezdésről
is. Így is volt, aki kilenc nulla négykor ballagott a helyére. Szégyen,
és ezért még fizet is!
De vissza az időközben szürke pólóba bújt Stinghez. A hangja tökéletesen
Stinges, semmit sem változott. Úgy szól, mint a lemezeken. Talán csak
az arca lett „érettebb”. De hát, múlik az idő. A Shape of my heart
kellően lassú dallama visszaültetett mindenkit a helyére, hogy
megágyazzon egy gyorsabb, nagyobb fények közt előadott remek számnak. A
Cowboy song kellően áthangszerelt volt, de ennél a dalnál hallottam
ki igazán a szimfonikus munkát. Következett egy fekete, hosszú kabátkába
bújt énekes és a sejtelmes színészi játékkal előadott Bourbon street.
Mintha valóban ott járnánk, Sting az Arénába varázsolta dalának
hangulatát és a körítést.
Puff nekiVidámabb és gyorsabb, ismertebb számok következtek: felcsendültek Puff
Daddy elestem a motorommal számának taktusai. Ó, ez csak vicc volt,
persze, hogy az eredeti I'll Be Watching You szólt! A rapper csak
kiszedte a lényeget és azzal futott egy nagy kört a slágerlisták élén.
Lassan közeledett a koncert vége, az emberek felálltak, megkezdődött a
„standing ovation”, sokan a színpadhoz rohantak, de ekkor már a Desert
Rose szólt. Pfúú, apám! Még most is libabőrős leszek, ha rá gondolok. A
She's Too Good For Me-ra már mindenki talpon volt és rázta. Imádják a
magyarok Stinget! Kis gitárkájával a kezében még meghallgathattuk tőle a
Fragile-t és a Massage in the bottle-t. Méltó zárása volt ennek a
fantasztikus estének.
Köszönjük Gordon Sting Sumner! George Michael-nek fel kell kötnie a
gatyáját, ha ősszel ő is szimfonikus zenekari hangzással akarja bevenni
Budapestet! Ha már csak a felét produkálja, mint Sting, akkor nem járunk
rosszul!
Iszli Attila (csakjohirek.hu)
Köszönet: Live Nation Hungary
|
|
