|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2011. június 21. |
Rihanna kibújt az esernyő alól
|
Hosszú várakozás után végre a magyar rajongók is élőben láthatják kedvencüket, az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legtehetségesebb előadóját Budapesten! Rihanna decemberben látogat el hozzánk. Talán be tudja tölteni azt az űrt, amelyet Aaliyah hagyott maga után.
Rihanna kibújt végre a feje fölé tartott esrnyő alól, melyre szüksége is volt, hiszen ebben az elgagásodott világban "rosszlánnyá" kellett válnia. Még Madonnnának is fel kellett kötniea fűzőjét, hogy lépést tarthasson az új nemzedékkel. Szerencsére Load elnevezésű új turnéja a leglátványosabb és legnagyobb színpadi show, amit valaha létrehozott. Ezt élő koncertjeivel ugyanúgy bizonyítja, mint lemezeivel.
A szeptemberi európai premier után a Budapest Sportaréna színpadán december 8-án lesz látható.
|
Az énekesnő Robyn Rihanna Fenty néven született Saint Michael szigetén, Barbadoson 1988-ban. Már 7 évesen énekelni kezdett, 14 éves volt csupán, amikor két osztálytársával együttest alakított. Tizenöt éves korában már kiadóknál jelentkezett dalaival, végül Jay-Z szerződtette le a Def Jam Recordshoz |
Ő még csak tizennégy (volt)Debütáló albuma, a Music Of The Sun 2005-ben jelent meg, és Rihanna
saját szerzeménye, a Pon de Replay rögtön listavezető lett. Nem egészen
egy évvel később már második lemeze, a Girl Like Me is a boltokba
került, melyről az SOS és az Unfaithful dalok is vezették a listákat.
A harmadik az igazi - Jay-Z kivárta
Az igazi áttörést mégis a 2007-ben megjelent harmadik album, a Good Girl
Gone Bad című anyag jelentette, amelyen olyan slágerek voltak, mint
Take A Bow, Disturbia, Don’t Stop The Music, Hate That I Love You,
illetve a listák éléről hetekig elmozdíthatatlan Umbrella. Ezzel a
lemezzel Rihanna végérvényesen megvetette lábát a legnagyobb sztárok
között.
2009-ben ismét a slágerlisták élére került Rated R című anyagával,
amelyről a Rude Boy, a Hard és a Russian Roulette dalok is nemzetközi
sikerré váltak.
Tavaly Only Girl (In The World) kislemeze ismét kirobbanthatatlan volt a
slágerlisták éléről, amelyet a What’s My Name? című dal és a Loud album
követett.
És még hol a vége...Bár még csak most tölti be 23. életévét, de Rihanna máris több mint 30
millió eladott albummal büszkélkedhet. Összesen tizenöt Grammy jelölése –
ebből négy idén -, eddig három Grammy-, tucatnyi American-, MTV-, World
Music díja van. Ő az egyetlen női előadó, aki az elmúlt évtizedben
kilencszer tudta vezetni az amerikai slágerlistát, emellett az ő dalait
töltötték le a legtöbben a világon.
Barbados tiszteletbeli kulturális nagykövete és évek óta a hátrányos helyzetű gyerekek elkötelezett segítője.
csakjohirek.hu (forrás: Live Nation Hungary)
|
|
|
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|