|
2011. február 26. |
Harag nélkül is lehet élni
|
 Vajon meg tudjuk-e fékezni haragunkat? El tudjuk-e engedni, hogy békét teremtsünk szívünkben és megértéssel forduljunk partnerünk felé. Többek között erről is beszélgettem a hazánkba látogató holland terepautával, Riekje Boswijk – Hummel asszonnyal.
 Riekje Boswijk
A megfelelő háttérA személyes találkozóra az Imladris Kulturális Központban került sor,
ahol a házigazdának köszönhetően citromfűteát kortyolgatva, kényelmes
rattanszékben ülve beszélgethettem a könyv írójával. Egyben abban a
megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a háttérben arcáról és
jelleméből sugárzó nyugalommal ült a hölgy férje, Jan Boswijk, aki 2004
óta dharma-tanító ( A Béke Igaz Közvetítője, Thich Nhat Hanh zen-mester
követője).
- Könyvének elolvasása után, az utcán szerettem volna pár kérdést
papírra vetni, de sehol nem találtam tollat a kabátzsebemben. Már éppen
kezdtem magam felidegesíteni mikor, eszembe jutottak az olvasottak és
Ön. Rögtön mosoly ült az arcomra és még csak tízig sem kellett
elszámolnom, ahogy javasolta.
- Ó, ez remek! (nevetnek) Pontosan ez a teendő, helyesen cselekedett.
- Sajnos kevesen tudnak hasonlóan reagálni a bosszantó helyzetekre.
Ön szerint megfelelő emberek kezébe kerül- e a könyv, azok olvassák- e
majd el, akiknek valóban segítségükre lehet életük során? Vagy csak azok
lapozgatják, akik amúgy is fogékonyak a változásra, saját énük
kialakítására?
- Mint ahogy Ön is csak jó hírekkel foglalkozik, megtapasztalhatta,
hogy az emberek nem csak a jó dolgokat keresik. Sajnos kíváncsiak a
rossz történésekre, a katasztrófákra, tragédiákra. Egyben persze sok
szakember is használhatja könyvem terápia céljából, így aztán azokhoz
jut el, akik valóban segítséget kérnek. Ebből aztán majd megtanulhatják
kezelni a haragot.
Csak nyugodtan- Amikor Ön elkezdett terápiás jelleggel foglalkozni a harag kezelésével, már készen állt erre a feladatra?
- Nem, a bioenergetikai tanítás arról szólt, hogy engedjük ki a
haragot, mert nem segít, ha bennünk marad. De ez nem igaz, nem ez a
megoldás! Csak az segít, ha megtaláljuk, hogy honnan ered. Meg kell
találnunk a forrását, azt felismerni, megérteni és utána elengedni. Fel
kell lépnünk ellene, rá kell jönnünk, mire van szükségünk ahhoz, hogy
leállítsuk. Békességet kell teremtenünk magunkban és azt kiközvetíteni.
Persze, minden ember érzése más és más. A hibáztatás az, amit el kell
felejtenünk.
- Sok esetben ez nagyon nehéz. Vegyünk példának egy olyan esetet,
amikor tehetetlenségünkben bosszankodunk. Késő este, munka után a
parkoló autónk felé igyekszünk és meglepetésünkre nincs ott, ahol
hagytuk. Ellopták. Az ember felrobban a dühtől, éktelen haragot és
bosszúságot érez. Mit lehet ilyenkor tenni?
- Természetes reakció, hogy az őrület határán vagyunk, hiszen kár ért
minket. Nem csak anyagi, hanem erkölcsi is. Elloptak tőlünk valamit,
egyben belső egyensúlyunkat is megbontották. Mégis az a legjobb
megoldás, ha megnyugszunk és megtisztítjuk elménket a haragtól. Sokkal
okosabb, ha a megnyugvás után belsőnkből indulunk ki. Mert mit is
tehetünk ebben az esetben, hogy visszakapjuk?
- Itt elsősorban nem az autó értékéről van szó, hanem az, hogy
mennyit, de mennyit dolgoztunk érte. A munkába fektetett energia, az idő
gyümölcse, amit most elvittek tőlünk. Ez a legfájóbb pont.
- Ez igaz, nem „csak” az autó van. Legalábbis nem ebben az
értelemben. Mégis azt kell mondanom, hogy amit ilyen esetben tehetünk az
az, hogy lenyugszunk és egy nyugodtabb lelkiállapotból szemlélve
kezeljük a történteket. Még ebben a helyzetben is okosabban tesszük, ha
jól kezeljük a dolgot. Elmehetünk például a rendőrségre, vagy dolgozunk
kevesebbet és ezáltal kevesebbre is vágyunk. Nem, akarunk majd minden
áron birtokolni valamit, csak leülni és inni egy finom teát. (az
asztalon lévő csésze teájára mutat és közben elmosolyodik)
Elengedni
- Sok embernek ez csak terápiával megy. A különbségek más-más reakciót válthatnak ki belőlünk.
- A kérdés, hogy milyen módon és miben találjuk meg a boldogságot, és
hogyan tekintünk rá. Sok embernek az autó, a ház, az utazás az első.
Másoknak, pedig a teázás öröme adja meg ugyanazt. Az érzés a különbség,
mi is a boldogság. Ha nagyok és hibásak az elvárásaink, rettenetesen sok
bosszúságot okozhatnak.
- Ön milyen módon tud kikapcsolni? Hiszen minden áldott nap
emberekkel találkozik, beszélget. Akaratlanul is dolgozhat. Van-e
szabadideje?
- Mivel egyre mélyebbre hatoltam a tanulmányaimban, láttam és
hallottam már sok olyan történetet, amiből tanulhattam és kialakult a
felfogásom. A saját, privát életembe nem viszem bele. A barátaimra nem
kliensként tekintek, persze így is előfordul néha, hogy próbálok
tanácsot adni. Ha mégis ebbe az irányba tévedek, megpróbálok nem
foglalkozni vele.
- Gondolom, van kire támaszkodnia otthonában, hiszen a férje, mindenben segítséget jelent. Egy igazi partner.
(Ó, igen, ez teljes mértékben igaz! – a férj, Jan) –közben nevetünk.
- A terápia alatt fellépő szituációkat átvettük már. A magánéletben
megjelenő, visszatérő problémákat tudjuk kezelni. Ma már tudom, min kell
változtatnom, mi a helyes. Ha nekünk gondunk van egymással, akkor mi
azt kibeszéljük. Le kell nyugodni, meg kell változtatni a hibás
gondolatokat a fejünkben. A veszekedéseket ezzel a módszerrel lehet
kezelni. A különböző érzéseket közelebb kell hozni egymáshoz, meg kell
értetni a másikkal. Nem lehet csak a saját igazunkhoz ragaszkodni, mert
nem csak az a helyes, amit mi akarunk.
A legkisebb a legnagyobb- Mi a helyzet a kisgyermekeknél? Velük bajos megértetni bármit is,
hiszen értelmük még nem alakult ki igazán. Különböző dackorszakaik
vannak. Könyvében említi, hogy el kell terelni a figyelmüket, ha
akaratosak, például egy tárggyal. Sokszor ez nem megy, hiszen nem
felejtenek és visszatérnek az előző tevékenységükhöz. Ebben a korban
vajon felfogja-e, hogy kell viselkedni, meglesz-e a tisztelet szülei
iránt, tudat alatt érti-e mit kell tennie?
- Nos, igen. Ez a legnehezebb. És nem csak a kor miatt, hanem mert a
szülő felelőssége ekkor a legnagyobb. A legfontosabb, hogy a szülők
egymás közt beszélgessenek. Lehet téma a munka is, egymás családja, vagy
akár más dolog is, ami kérdéseket vet fel, vagy akár frusztrációt okoz.
Ami bántja az egyik felet, azt a másikkal meg kell osztani. Nem csak a
sikereket és az örömérzetet, hanem a zavaró dolgokat is. Az energiával
telt gyermek ugyanis látja a szüleit, figyeli őket, felnéz rájuk, és
ugyanazt akarja tenni, mint ők. Vagyis, keresi a határait. Képletesen
szólva, minden nyitott ajtón be akar menni, amely nyitva van, hiszen
kíváncsi. Azt kell elfogadni, hogy ez nem egy személyes harc a
gyermekkel, nem az apa, vagy az anya aki folyamatosan küzd vele.
Határokat kell felállítani, amibe sajnos az élete során sokszor
beleütközik majd. El kell fogadtatni vele, hogy néha nem úgy történnek a
dolgok, ahogyan azt ő szeretné. A figyelemelterelés néha elég, de van
úgy, hogy el kell mondanunk, ez és ez a dolog most nem fog menni,
sajnálom. A harag és a kiabálás nem segít. Ez egy nagyon nehéz időszak,
elismerem. De mint minden, egyszer ez is véget ér. Határozottnak és
következetesnek kell lenni. Ha sokszor engedünk, mondjuk adunk még egy,
és még egy, és még egy utolsó sütit, akkor továbbra is kérni fog. Ha
látja, hogy csak résnyire is, de nyitva van az ajtó, akkor be fog menni
rajta.
 A szerző
- Mindkét esetre van példa. Ha valaki megismerte az önmagában lévő
haragot és tudja is kezelni, akkor rám nincs is szüksége. Ha valakinek
az életében nagy törés következik be, akkor visszaeshet. Tisztában kell
lenni azonban a világgal, rá kell jönni, hogy érzései nem egyediek, nem
túl nagy bajok, amiket nem lehet megoldani.
- A túl nagy vágyak is gondot okozhatnak, hiszen megváltoztathatják
az énünket, a bennünk kialakult morált. Létezik- e véges vágy, az
utolsó, mikor azt mondhatjuk, hogy köszönöm, ennyi, nem vágyom már
másra?
- Ezt mindenki önmaga dönti el. Még egy ékszer, egy nagyobb autó,
luxusnyaralás. Vajon tényleg szükségünk van-e rájuk? Megálljt, csak mi
parancsolhatunk magunknak. Talán lehet, igen.
- Én már csak egy családi házra vágyom. Először volt lakásunk, aztán
jött a gyermek, az autó. Lépésről lépésre haladtunk. Szerintem ez lenne
az utolsó nagy vágyam.
És aztán egy palota – így Jan, a férj. Persze mindenki nevet.
- Ha már csak ez hiányzik, hát el kell érnie. De ne feledje: egy
idilli kis lakásban, más körülmények közt is lehet boldog családi életet
élni. A béke és megértés szigetén.
Iszli Attila (csakjohirek.hu)
Külön köszönet a szervezőknek, akik Magyarországra hozták Riekje Boswijk
– Hummelt és Jan Boswijk-ot, és az Imladris Kúlurális Központnak a
csodás helyszínért.
|
|
