|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2011. január 27. |
Február 18-án díjazzák az év legjobbjait
|
Idén nyolcadik alkalommal díjazza 2010 legjobbjait a Nemzeti
Sportszövetség. A sportszakmai szervezetek jelölése alapján az NSSZ
elnöksége hoz döntést arról, hogy kiket részesítsenek elismerésben. Az idei díjátadó gála február 18-án lesz a gödöllői Királyi Kastély dísztermében.
Legutóbb Kovács Katalin kajakos, Gyurta Dániel úszó és S. Kovács Ádám karateversenyző megosztva kapta az Év sportolója díjat a 2009-es évben nyújtott teljesítményéért, míg Kiss Lászlót, az úszók szövetségi kapitányát életműdíjjal jutalmazták. 2008-ban a kenus Vajda Attila, 2007-ben pedig a teniszező Szávay Ágnes győzött.
- Ez valóban a szakma díja – hangsúlyozta Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára. – Egyrészt minden jelentős szervezet részt vesz a jelöltállításban, másrészt természetesen idén sem csak a legjobb felnőtt sportolót díjazzuk, hanem a sportélet minden területének legjobbjait az utánpótláskorúaktól az edzőkön és az orvosokon át egészen a sportújságírókig.
- Az NSSZ elnöksége közben jóváhagyta 2011-re vonatkozóan a szövetségek működési támogatásának elosztási javaslatát, ezenkívül döntött a Világjátékokra való felkészülési források elosztásáról is.
Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálat
|
|
|
2013. május 22.
Júlia, Rita
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|