A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2010. december 13.

Elhagyatott Üvegti ris
SanyiiiiMár csak pár nap és a hazai mozikban látható lesz az Üvegtigris 3. A várva várt harmadik rész a Fimpartners produkció kezei közül ismét a magyar nézőkre szabadul. Vajon mekkora hatással lesz a közönségre, akik már szinte a büfékocsiban éltek Laliékkal együtt?
Nekem szerencsém volt. Mondhatom bátran, kivételezettnek éreztem magam, mivel pénteken egy full teltházas teremben , a Toldi moziban láthattam premier előtt az Üvegtigris 3 - at. Nagy volt az elvárásom, hiszen nem kis felfordulást váltott ki az első két rész a sikerével. A mérce megvolt és jelentem – saját részről – át is ugrották az alkotók. Kicsit más a korábbiakhoz képest, de éppen ezért lesz szerethető. Kellett a vérfrissítés, ugyanakkor a szereplő mag állandósága fontos volt. Mind a kettőt sikerrel megoldották. Talán furcsa lesz, hogy nem állnak sorba az Üvegtigrisnél egyfolytában, de a pesti kaland és a félreértésekből fakadó bonyodalmak sikerre viszik a harmadik részt is. Amikor Csoki beszól, amikor Sanyi hülyül, Róka értetlenkedik, Lali meg kiakad! Van egy jó jelenet: Csoki megy be a benzinkútra…Jaj, de elmesélném! Inkább nézzétek meg!!!

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!


Egy biztos: én friss és derűs élményekkel gazdagítva jöttem ki a teremből. A vetítés utáni tumultusban nem is lett volna esélyem megkérdezni senkit a szereplők közül, ezért aztán megkerestem Horváth Lajos Ottót és vele beszélgettem, rögtön a film megtekintése után.

- Azt hiszem elmondhatom, remek volt. Ön látta már?
- Hellyel-közzel. Bár volt már nekünk is egy elővetítés a masterekből, a teljes, kész filmet még nem láttam.
- Sajnálhatja, hogy nem volt jelen, hiszen a megelőlegezett bizalom jeleként tele volt a moziterem. Véleményem szerint három dolog dobja fel igazán az alkotást: a történet újdonsága, hogy Laliék kimozdulnak „otthonról”, Csoki és Sanyi, az ön karaktere.
- Ezt én is így gondolom. Jó döntés volt a szereplőket kimozdítani megszokott környezetükből. Az új eseményszál izgalmassá tette a filmet. De Csokit miért tartja annyira fontos tényezőnek?
  - Mert soha nem fér a söréhez. Mindig elfogy, és ezért szenved is eleget.
- Ez jó! (nevet) Valóban. Fontos volt, hogy a harmadik részben visszatérjenek azok az arcok, akiket a nézők már ismernek és megszoktak. Hiszen miattuk lett a film sikeres és szerethető.

Szabad volt ötletelni

- Mennyit kellett újra készülnie erre az – úgymond - kész szerepre, hiszen már harmadszor játszotta el? Volt – e különbség Sanyi és a színházban Ön által alakított Varville (Dumas: A kaméliás hölgy) szerepének felkészülése közt?
- A forgatókönyvet megkaptuk természetesen. Voltak olvasópróbák, ahol átvettük a szöveget, de azért más így készülni, mint egy színházi szerepre. Szerencsére Rudolf Péter, mint rendező kicsit mindenkinek elengedte a kezét, hagyta, hogy az ötletek életre keljenek. Ennek ellenére persze egy bizonyos rendszer szerint forgattunk.
- Gondolja, hogy sok jelenetét kivágták? Csak azért kérdezem, mert a film igen hosszú annak ellenére, hogy vígjáték, Sanyi pedig parádézik.
- Biztos vagyok benne, bár még nem láttam a kész anyagot. Valószínűleg sok jelenet lemorzsolódik.
  - A katicás viszont megmaradt. Az Ön ötlete volt?
- Nem,  a katicás jelenet nem improvizáció, az benne volt a forgatókönyvben.


Harmadszorra könnyebb volt

- A karakterét egy városbeli emberről mintázta, akit már évek óta ismer. Sok mindent „lopott” tőle? A beszédet, a hangsúlyt, a mimikát?
- Szinte mindent. Ha valaki több, mint húsz éve „él együtt” egy emberrel, attól könnyen átveszi a másik személy viselkedését. Pláne, ha az a valaki egy utánzó, színész.
  - Sokat készült a szerepére?
- Nagyon nem kellett. A karakter és a szöveg megvolt. A többi pedig jött magától.
  - Minden vidámság ellenére az Üvegtigris 3 egy komoly emberi drámát ábrázol.
- Nos, igen. Az amerikai vígjátékok többségében mindig happy end-del végződnek. Ebben az alkotásban is végigröhögjük  a filmet, csak a romantikus szál valahogy másképpen alakul. Mondhatjuk, hogy ez egy anti happy end-del végződő, igazán aranyos, magyaros történet. Bár az arcokon csak ott marad egy mosoly a végén, miközben mindenki megy a maga kis dolgára.
  - A három rész alatt sokat voltak együtt a színészkollégákkal. Ez a kapcsolat él a civil életben is?
- Mivel mindenki elfoglalt, kevés az idő, hogy sűrűn találkozzunk. Persze vannak kivételek születésnapokkor, vagy szilveszterkor. A szabadidejét mindenki másképp osztja be.
- Azért a filmet mindenképpen nézze meg úgy, hogy leül és nem áll fel a végéig! Megéri!
- Biztosan megteszem!


Iszli Attila (csakjohirek.hu)


Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester