A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...élet arrow Chris Botti Sting előtt lép fel



2010. október 05.

Chris Botti Sting előtt lép fel
Chris BottiKevesebb, mint egy hónappal Sting előtt érkezik hazánkba Chris Botti. A világhírű zeneszerző és trombitás, akit számos világsztár - többek között Sting, Michael Bublé és Paul Simon - mellett láthattunk, ismét Budapesten ad koncertet 2010. október 13-án, a Budapest Kongresszusi Központban.
Chris Bottiról  először 2001-ben hallhatunk igazán a Night Sessions című albuma kapcsán, annak ellenére, hogy előtte már három másik is napvilágot látott.  A  nagy kiugrást mégis a hat évvel ezelőtt megjelent When I Fall In Love  jelentette, amely a legnagyobb példányszámban eladott amerikai instrumentális jazz hanghordozó lett. A zeneszerzőként és trombitásként is világhírű zenész nem csak a jazz, hanem a popzene rajongóit is meghódította, és sikere azóta is töretlen.

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!


Szép és aranyos

Számos arany és platina lemezzel, illetve Grammy Díjjal büszkélkedhet. Végül, de nem utolsó sorban pedig férfiként is a lehető legnagyobb elismerést kapta, amikor a People Magazine olvasói beválasztották a világ 50 legszebb embere közé.

Az elmúlt három évtizedben a kortárs zenetörténelem legnagyobb ágyúival zenélt együtt. Stinggel többször is turnézott, de említhetnék még Josh Grobant, Michael Bubble-t, Paul Simont, Joni Mitchellt, John Mayert, Andrea Bocellit, Joshua Bellt és az Aerosmith énekesét, Steven Tylert.

Davis után Sinatra

Évente mintegy 250 koncertet ad a világ leghíresebb helyszínein és olyan neves eseményeken, mint például a Nobel Díjátadó Gála. Különcségét és elhivatottságát bizonyítja, hogy az oregoni születésű zenésznek saját bevallása szerint nincs lakása, és a családalapítást sem tervezi. Ez azért is érdekes, mert ő maga sok mindent köszönhet a szüleinek. Többek között azt, hogy gyerekkorából két évet Olaszországban élhetett, ami sokban befolyásolta a világnézetét, de leginkább zongorista édesanyja  volt a legnagyobb hatással a karrierjére. Amikor tizenkét évesen meghallotta Miles Davist, amint a My Funny Valentine-t játssza, elhatározta, hogy megtanul trombitálni.

Botti 1985-ban otthagyta az egyetemet, és egy rövid turné után Frank Sinatrával, New Yorkba költözött.
- Abban az időben odavoltam az olyan srácokért, mint Randy Brecker, mert amellett, hogy népszerű popelőadó volt, fantasztikus karriert futott be jazz gitárosként is – mesélte Botti. - Arra gondoltam, hogy ha New Yorkba költözöm, akkor stúdiózenészként több lehetőségem lesz. Rájöttem, hogy nagyon sok tehetséges zenész játszik popzenét, hiszen az is lehet ugyanolyan értékes, mint a klasszikus és a jazz. Ez késztetett arra, hogy kialakítsam a saját stílusomat, amelyben az angolszász popzenét elegyítettem a jazz-zel.

A lugasban is fellépett

Népszerűségéhez nagyban hozzájárult, amikor 1999-ben részt vett Sting Brand New Day turnéjában hangszeres szólistaként, és ott volt a világsztár toszkániai otthonában adott koncertjén is a szeptember 11-i tragédia napján. Botti mindig is törekedett arra, hogy világsztárokkal muzsikáljon együtt, akikkel szakmailag és emberileg is nagyon jó kapcsolatot ápol. A 2005-ben megjelent To Love Again: The Duets című albumán olyan nevek szerepelnek, mint Sting, Michael Bublé, Paola Cole vagy Gladys Knight. Ugyanezt a koncepciót követi a tavaly napvilágot látó Chris Botti In Boston. A koncertfelvételen ugyanis  meghívott előadóként színpadra lépett a zenész társadalom krémje, Yo Yo Ma, Sting, Dominic Miller, Lucia Micarelli, Katharine McPhee, Josh Groban, John Mayer és Steven Tyler.


csakjohirek.hu (forrás: danubiusmusic)



Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester