|
2010. augusztus 01. |
Egy asztalnál Mátyás királlyal
|
Nagyszabású, a reneszánsz múltat idéző szakácsverseny és udvari forgatag
veszi kezdetét augusztus 7-én Nagyszakácsiban. A Somogy megyei csendes
kis falu Mátyás király korabeli udvarrá alakul, ahol az érdeklődők
figyelemmel kísérhetik a profi szakácsok versengését, és saját maguk is
megkóstolhatnak olyan, a reneszánszot idéző ételkülönlegességeket, mint
az aranyló csorbaleves, a szalvéta gombóc vagy a viharsarki hajtogatott.
A 18. Királyi Szakácsversenyre látogatókat ezen kívül felvonulások, reneszánsz táncosok és zenészek, továbbá lovagi játékok szórakoztatják.
Az immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő Királyi Szakácsverseny különlegessége, hogy a szakácsmesterekből álló csapatok a fejedelmi menüt kizárólag Mátyás király korában ismert alapanyagokból, fűszerekből, korhű technológiai eljárással készíthetik el. A látványosságok mellett azonban minden idelátogató a kulináris élvezeteknek is hódolhat. Az elkészített ételekre a népies, hagyományos, falusi ízek kavalkádja jellemző, melyeket két különféle helyen ízlelhetnek meg az érdeklődők.
 Terített asztal
A Székely Kapunál olyan erdélyi ételeket lehet megkóstolni, mint például az aranyló csorbaleves, a puliszka, a sült paprika, a rétes, a tradicionális lapotya kotyogós szilva lekvárral vagy a házi paraszt kenyér.
A Viharsarki Udvar a Gyula Vármegye étkeinek kedvelőit csalogatja magához, ahol lehetőség nyílik megízlelni a borókás vaddisznót, a szalvéta gombócot, a serpenyős tikmellet, a viharsarki hajtogatottat és még sok más gasztronómiai ínyencséget.
Az ételek mellett királyi borkülönlegességek megkóstolására is lehetőség nyílik, melyek tökéletes ízharmóniát alkotnak a reneszánsz ételekkel.
A rendezvény szervezője a Királyi Szakácsok Nyomdokán Hagyományőrző Egyesület, melynek célja, hogy felkutassa és bemutassa a magyar gasztronómia alapjait és hagyományait, továbbá a szakácsmesterség képviselői számára lehetőséget teremtsen a megmérettetésre. Az Egyesület ezen kívül színvonalas esztétikai és gasztronómiai élvezetet kíván nyújtani a látogatók számára. A gasztronómiai szokások, ízek és a kultúra felidézése valóságos, középkori királyi udvar hangulatát teremti meg Nagyszakácsi egész területén. Nagyszakácsi középkori település, melynek eredete Mátyás és Zsigmond koráig nyúlik vissza, amikor a királyi szakácsoknak, elismerésként a környező területeken adományoztak földbirtokokat.
Az esemény honlapja: www.kiralyiszakacsok.hu
|