|
Hírlevél
Nem csak jó hírek
|
|
2010. július 27. |
Ormányosmedve kölykök születtek
|
Első alkalommal születtek vörösorrú ormányosmedvék a miskolci
állatkertben. A mosómedvék dél-amerikai rokonságába tartozó állatok
kifutójában négy kölyök jött a világra május utolsó napjaiban, akik ma
már a nap nagy részében a kifutójukban láthatóak, ahol folyamatosan
játszadoznak egymással, és anyjuk társaságában fedezik fel kifutójuk
minden zegzugát.
A tavalyi év végén megváltunk az addig bemutatott fehérorrú ormányosmedvéktől, helyükre pedig vörösorrú ormányosmedvék érkeztek. Bár úgy tűnt, nem járunk túl sok sikerrel az új fajjal, mivel ma a három felnőtt állatból már csak egy Jászberényből érkezett nőstény látható a kifutóban. Ezért aztán nagy örömet okozott számunkra a felfedezés, hogy május utolsó napjaiban a nőstény kölyköknek adott életet. Mivel az első napokban nem akartuk háborgatni a kis családot, így csak később sikerült megfigyelni, hogy összesen négy kis csíkos farok tekereg az odúban. A négy kölyök mostanra már elég nagy és erős lett ahhoz, hogy egyre több időt töltsenek az odún kívül, kifutójukban, egymással, valamint anyjukkal játszadozva.
 A kis vörösorrúak
A vörösorrú ormányosmedvék (Nasua nasua) az észak-amerikai mosómedvék közeli rokonai, amelyek Dél-Amerika erdeiben élnek. Elsősorban a talajon keresgélnek táplálékuk után, ám kiválóan tudnak fára is mászni. Bár rendszertanilag a ragadozók közé tartoznak, táplálkozásukat tekintve inkább mindenevők, hiszen nagy mennyiségben fogyasztanak növényeket is, a kistestű gerincesek mellett rovarokat, férgeket és más gerincteleneket is zsákmányolnak, de nem vetik meg a dögöt sem. A kölykök két és fél hónapos vemhesség után, fejletlenül, mindössze 150 g-os súllyal és vakon jönnek a világra, így hetekbe telik, mire elhagyják a fészekodút.
Az állatkertünkben született, két hónapos ormányosmedve-kölykök most kezdik felfedezni kifutójukat, próbálgatják a fára mászó tudásukat, kóstolgatják a szilárd táplálékot, így szinte egész nap a kifutójukban nyüzsögnek, a látogatók nagy örömére.
miskolczoo.hu
|
|
|
|
|
Szerkesztőségi ajánlat
|
|
Santana-tól szeretettel, szenvedéllyel
|
Közel háromórás koncertet adott hazánkban Carlos Santana, a mexikói gitárvirtuóz. Zenéjének üzenete a szeretet volt, amit sokszor szavakban is nyomatékosított. Aki ott volt, tudja, hogy szavai és kezei nem hazudtak. A mennybe repített minket.
|
|
|
|
Harag nélkül is lehet élni
|
Vajon meg tudjuk-e fékezni haragunkat? El tudjuk-e engedni, hogy békét teremtsünk szívünkben és megértéssel forduljunk partnerünk felé. Többek között erről is beszélgettem a hazánkba látogató holland terepautával, Riekje Boswijk – Hummel asszonnyal.
|
|
|
|
Tényleg dobbant!
|
A Folkbeats rendezvénysorozatnak első
olvasatra is jól hangzik a mottója: „Ahol a szívem dobban”. Viszont mikor az ember a saját bőrén, akarom
mondani a saját szívén tapasztalja meg, az az érzés leírhatatlan. Az
ifjú A Köztársaság Bandája, majd utána a Csík zenekar hegedűszója többet
tett a szívünkkel mint egy sima dobbanás.
|
|
|
|
A nagy buszteszt
|
Mindenki BKV-ja, a Budapesti Közlekedési Zrt. nagy lépésre szánta el magát. Hetekig különböző vonalakon két új magyar fejlesztésű buszt tesztelt. Felkerekedem, hogy szemügyre vegyem őket közelebbről is, hiszen a busz az ember legjobb barátja.
|
|
|
|
VEDD ÉSZRE:
|
A HÜLYESÉG KORÁBAN ÉLSZ! TEGYÉL ELLENE!
Színészek, zenészek, médiaszemélyiségek, tudósok és politikusok is
kiálltak a klímaváltozás elleni harc mellett és riadót fújtak
szeptember 22-én Franny Armstrong "A hülyeség kora" című
filmbemutatóján. A doku-fikciós film rendhagyó formában mutatja be a
klímaváltozás várható hatásait. Nyolc civil szervezet fogott össze
azért, hogy a film nézőit egy kampány keretében egy petíció aláírására
és környezettudatos cselekvésre hívják fel.
|
|
|
|
Magyar rajzfilmsorozat európai sikere
|
A korábban a tv2-ben is meglepően nagy nézettséget elérő, jelenleg a Minimaxon is futó Ez kész! Pénz! című magyar animációs sorozat immáron DVD-n is megvásárolható! Kicsiknek kötelező, hogy a későbbiekben tudjanak bánni a pénzzel.
|
|
|
|
Együtt a hazai erdőkért
|
A hazai erdők megóvásáért működik együtt az OTP Bank és a WWF
Magyarország. A WWF világszerte támogatja a hosszú távon fenntartható,
természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás bevezetését, amely
biztosítja az erdőben élő állat- és növényfajok számára a megfelelő
életkörülmények fennmaradását.
|
|
|