|
Hírlevél
Nem csak jó hírek
|
|
2010. július 22. |
Nyertes: a világ
|
Az egész világ nyertese az Imagine Cup-nak - befejeződött a
diákfejlesztők legnagyobb IT versenye Varsóban kiosztották a Microsoft
Imagine Cup 2010 díjait. Az amerikai First Lady, Michelle Obama
videóüzenetben köszöntötte a döntőn résztvevő 400 diákot.
A varsói Operaházban tartott díjkiosztó ünnepséggel befejeződött a Microsoft Imagine Cup 2010 versenye, amely a világ legnagyobb szabású, 25 év alatti diákok részére rendezett IT versengése.
Az idén 8. alkalommal meghirdetett versenyre mintegy 325.000 diák jelentkezett 120 országból, a döntőig azonban csak annak a 69 csapatnak a tagjai jutottak el, akik az országos selejtezőket sikerrel vették.
"Az Imagine Cup információ-technológiai versenyt évről-évre azért rendezzük meg, hogy lehetőséget adjunk a világ fiataljainak képzeletük szabad kibontakoztatására annak érdekében, hogy innovatív megoldásokat találjanak a világunkat fenyegető kihívásokra." - mondta Jon Perera a Microsoft oktatási igazgatója.
Az egy hetes világdöntőn a csapatok nemzetközi szakemberekből és sikeres üzleti szereplőkből álló zsűri előtt mutatták be projektjeiket, amelyek mind az ENSZ által megfogalmazott, és az Imagoine Cup céljaiba beépített olyan problémákra adtak választ, mint például az alapfokú oktatás egész világon történő biztosítása, a kirívó szegénység felszámolása, a fogyatékkal élők esélyeinek javítása, vagy a fenntartható fejlődés hosszú távú megoldása.
Az idei versenyen a kupát, az Imagine Cup-ot, thailandi Skeek team vihette haza a Software Design kategóriában, siketetek számára kifejlesztett, jelbeszédre fordító "szinkorntolmács" szoftvere jutalmaként.
Kevesebb energiaAz Embedded Development (beágyazott fejlesztés) szekcióban a pálmát thailandi fiatalok vitték el (SmarterME) okos kis szerkezetükkel, amellyel elektronikus fogyasztói hálózatok tételes feltérképezését és folyamatos figyelését lehet elvégezni, hozzájárulva ezzel akár 25-30%-os villamosenergia megtakarításhoz.
A játékszotver kategóriában (Game Design) a megjelenésében, és játékfelfogásában is formabontó, a fülöp--szigeteki By Implication csapatának munkája lett az első. Játékukhoz szervesen kapcsolódnak a közösségi média oldalak, miközben a játékos szórakozva ismeri meg a globális problémákon segíteni kész önkéntes- és segélyszervezeteket és az egyéni segítségnyújtás lehetőségeit.
A mintegy 11 kategóriában kiosztott elismerések mellé jelentős, 5 - 25.000 dolláros pénzjutalom is jár a győzteseknek. Jon Perera a gálán bejelentette, hogy a Microsoft minden döntőst meghív BizSpark programjába, ahol azon túl, hogy ingyenesen használhatják a cég üzleti alkalmazásait, tanácsokkal issegítik a program résztvevőit, hogy üzletet kovácsolhassanak projektjeikből.
Michelle Obama, a Fehér Ház First Ladyje, videóüzenetben köszöntötte az Imagine Cup résztvevőit abból az alkalomból, hogy 2011-ben a rendezvény házigazdája New York lesz, majd a világváros képviselői átvették az Imagine Cup vándorzászlaját.
"Bár a magyar csapatok az elmúlt években jól szerepeltek a versenyen, az idén nem jutottunk el a világdöntőig" - mondta Tóth Bálint a Microsoft Magyarország oktatási projektvezetője, a hazai Imagine Cup fő szervezője. "Jövőre azonban mindenképpen ott szeretnénk lenni", - folytatja, "ezért is indítjuk el újra a Keressük Magyarország legjobb ötletét! kampányunkat, és biztatunk minden fiatalt, hogy jelentkezzen elképzelésével. Segítséget nyújtunk abban, hogy az ötletből versenyképes projekt legyen."
iot.hu
|
|
|
|
|
Szerkesztőségi ajánlat
|
|
Santana-tól szeretettel, szenvedéllyel
|
Közel háromórás koncertet adott hazánkban Carlos Santana, a mexikói gitárvirtuóz. Zenéjének üzenete a szeretet volt, amit sokszor szavakban is nyomatékosított. Aki ott volt, tudja, hogy szavai és kezei nem hazudtak. A mennybe repített minket.
|
|
|
|
Harag nélkül is lehet élni
|
Vajon meg tudjuk-e fékezni haragunkat? El tudjuk-e engedni, hogy békét teremtsünk szívünkben és megértéssel forduljunk partnerünk felé. Többek között erről is beszélgettem a hazánkba látogató holland terepautával, Riekje Boswijk – Hummel asszonnyal.
|
|
|
|
Tényleg dobbant!
|
A Folkbeats rendezvénysorozatnak első
olvasatra is jól hangzik a mottója: „Ahol a szívem dobban”. Viszont mikor az ember a saját bőrén, akarom
mondani a saját szívén tapasztalja meg, az az érzés leírhatatlan. Az
ifjú A Köztársaság Bandája, majd utána a Csík zenekar hegedűszója többet
tett a szívünkkel mint egy sima dobbanás.
|
|
|
|
A nagy buszteszt
|
Mindenki BKV-ja, a Budapesti Közlekedési Zrt. nagy lépésre szánta el magát. Hetekig különböző vonalakon két új magyar fejlesztésű buszt tesztelt. Felkerekedem, hogy szemügyre vegyem őket közelebbről is, hiszen a busz az ember legjobb barátja.
|
|
|
|
VEDD ÉSZRE:
|
A HÜLYESÉG KORÁBAN ÉLSZ! TEGYÉL ELLENE!
Színészek, zenészek, médiaszemélyiségek, tudósok és politikusok is
kiálltak a klímaváltozás elleni harc mellett és riadót fújtak
szeptember 22-én Franny Armstrong "A hülyeség kora" című
filmbemutatóján. A doku-fikciós film rendhagyó formában mutatja be a
klímaváltozás várható hatásait. Nyolc civil szervezet fogott össze
azért, hogy a film nézőit egy kampány keretében egy petíció aláírására
és környezettudatos cselekvésre hívják fel.
|
|
|
|
Magyar rajzfilmsorozat európai sikere
|
A korábban a tv2-ben is meglepően nagy nézettséget elérő, jelenleg a Minimaxon is futó Ez kész! Pénz! című magyar animációs sorozat immáron DVD-n is megvásárolható! Kicsiknek kötelező, hogy a későbbiekben tudjanak bánni a pénzzel.
|
|
|
|
Együtt a hazai erdőkért
|
A hazai erdők megóvásáért működik együtt az OTP Bank és a WWF
Magyarország. A WWF világszerte támogatja a hosszú távon fenntartható,
természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás bevezetését, amely
biztosítja az erdőben élő állat- és növényfajok számára a megfelelő
életkörülmények fennmaradását.
|
|
|