A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...sport arrow Hasznos és sikeres volt a MOL világkupa



2010. június 04.

Hasznos és sikeres volt a MOL világkupa
Kajakra A magyar kajak-kenu válogatott 9 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmet nyert a szegedi MOL világkupán. Storcz Botond elégedett a csapattal, szerinte az Európa-bajnoki és világbajnoki felkészülés szempontjából nagyon hasznos volt a verseny.
„Összességében jól szerepelt a magyar válogatott, a 9-4-3-as mérleggel. Én előzetesen óvatosabban becsültem, mert 10 érmet mondtam, bár titkon azért bíztam benne, hogy ezt túlteljesíti a csapat. Azért voltam óvatos, mert sok új egység mutatkozott most be a nemzetközi mezőnyben és sok volt a fiatal. Itt van például Szalai Tamás… Természetesen reménykedtem benne, hogy akár ő is érmet nyerhet egyesben, de azért biztosra nem lehetett megtippelni, hogy mire lesz képes a világ legjobbjai ellen. Ami fontos, hogy 6 olimpiai számban is győzni tudtunk, és örülök neki, hogy a négyesek jól szerepeltek."

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!


Feljavult kenusok

Az utóbbi években a férfi kajak "termelt" kevesebb érmet, most a kenusok szerepeltek valamivel visszafogottabban. Vajon egész évben várható-e ez a tendencia?

"A férfi kajakosoknál eddig főleg a K-1 számított lyukasnak, néhányszor a világversenyek „A” döntőiben sem volt magyar egység. Most Kucsera Gábor hatodik lett - ez jobb, mint a tavalyi vk eredménye, érdemes tehát az 1000 egyesre készülnie. A már említett Szalai Tamás pedig a harmadik helyen zárt. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy jobban állunk, mint tavaly, remélem ez így is marad a nyáron. Molnár Péter is jól ment 200 méteren, az elő- és a középfutamban nagyon meggyőző volt a teljesítménye, sajnos a döntőben nem tudott tökéletes pályát teljesíteni.

A kenusoknál a 200 egyesben érzek igazán ürességet, az nem lehet, hogy egy olimpiai számban ne legyen döntősünk! Látom, hogy ráálltak többen erre a sprintszámra, remélem, hogy ennek nemzetközi szinten is meglesz az eredménye. Talán még jobban külön kell választani a 200 métert a többi számtól, és ez nemcsak a kenusokra igaz, hanem a többi szakágra is."

Vajda, a nagy küzdő

Ha továbbra is a kenunál maradunk, akkor főleg Vajda Attila szereplése jut eszünkbe, hiszen vele a sajtó is rengeteget foglalkozott.
"Attila a magyar mezőny első számú klasszisa, ez tény. Örülök, hogy a sérülései ellenére elindult a versenyen, mert kapott egy reális képet arról, hogy a nemzetközi mezőnyben pillanatnyilag mire elég az állapota. 500 méteren nagyon szépen végigment, jól küzdött, remélem, minél hamarabb elmúlik a hátfájása.Sarudi Pál is tudja, hogy ő mire képes, ha nincs Attila, és neki kell képviselnie az országot. Érdemes néhány szót ejteni az 1000 párosról, mert ez olimpiai szám. Itt három jelentkező közül kell majd választanom várhatóan, a válogatón eldől, hogy melyik páros a legjobb ezen a távon.

Egymás előtt folyamatosan

Vajon Kovács Kati és Janics Natasa párharca jót tesz az eredményeknek, vagy káros lehet?
"Szerintem egyáltalán nem káros. Most ők is felmérték, hogy hol tartanak a felkészülésben, látták, hogy milyen az állapotuk Idemhez képest. Egyértelmű, hogy az 500 női egyesben világbajnokságot akarunk nyerni, szerintem Kati és Natasa párharca csak segíti az eredményességet, egymást ösztönzik a jobb teljesítményre. Számukra is, ugyanúgy, ahogy a többi kajakos és kenus számára a tavaszi felkészülés egyik nagyon fontos állomása volt ez a világkupa, egy nagyon hasznos állomás."

Volt, aki úgy érezte, hogy több a kérdőjel a válogatottal kapcsolatban idén, mint az elmúlt években, de a kapitány szerint ez nem igaz. Már tavaly tavasszal is voltak kérdőjelek, ezért aztán az első válogató után minden letisztulhat. Azt azonban látni kell, hogy egy valós átalakuláson megy át a válogatott. Ismét letették a névjegyüket a Sáfrán testvérek, és a fiatal férfi kajakosoknál is stabilizálódott több fiatal helyzete, ami egyértelműen pozitív változás.

A válogatóig is van azonban teendő. Idén mindenesetre kiemelt figyelmet fordít majd a négyesek szereplésére. Célja leülni az edzőkkel beszélni és megtalálni a legjobb K-4-es formációt a férfiaknál. Mára kialakult egy kör, akik a négyes gerincét alkothatják majd, ehhez még választanak néhány versenyzőt, és elkezdik a négyes edzéseket, hogy az Eb-re illetve a vb-re megtalálják a legjobb csapatot.


csakjohirek.hu (forrás: MKKSZ)



Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 09.
 Abigél
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester