|
2010. április 30. |
Mol-kupa és VB Szegeden
|
Budapesti ülésén döntött a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF)
igazgatótanácsa a következő évek világversenyinek helyszínéről. A
magyar városok közül Győr a 2012-es maratoni, míg Szeged a 2013-as
gyorsasági világbajnokság megrendezésére pályázott. Szeged ellenszavazat nélkül nyerte ela rendezési jogot.
Szegedet ellenszavazat nélkül választották házigazdának, vagyis 1998 és
2006 után harmadszor is vendégül láthatja a város, illetve a magyar
szövetség a világ legjobb kajakosait és kenusait. Győr ezúttal nem
nyert, ugyanis Róma több szavazatot kapott, így az olaszok rendezhetik
a 2012-es maratoni vb-t.
35 ország legjobbjai érkeznek az idei MOL VilágkupáraMájus 28. és 30. között ismét Szegeden randevúzik a kajak-kenu sport
elitje. A Maty-éri MOL Világkupán 35 ország legjobbjai teszik vízre
hajóikat.
Tavaly júniusban minden idők legjobb magyar szereplését produkálták
kajakosaink és kenusaink a Maty-éren megrendezett MOL Világkupán. A
mérleg 13 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérem volt, nem mellesleg
aranyszállítóinknak hét olimpiai számban sikerült a dobogó tetejére
állni. Versenyzőink számára kiemelt fontosságú viadal minden évben a
MOL Világkupa, hiszen a magyar szurkolók által teremtett hangulat, a
kiváló atmoszféra, a versenyt övező médiaérdeklődés vetekszik még a
legjobban szervezett világbajnokságokéval is. Nem véletlen, hogy az
idény egyik legjobb versenyeként aposztrofálják idehaza és külföldön is
a MOL Világkupát.
A május végi verseny a második lesz
az idei Vk-programban, és az időzítésnek köszönhetően a Maty-érre
várható a legnépesebb nemzetközi mezőny. Az előzetes nevezések alapján
35 ország legjobbjai látogatnak el Magyarországra, ahol a versenyzők
számára lehetőség nyílik majd arra, hogy az idei Európa- és
világbajnokság előtt feltérképezzék az új olimpiai program által
meglehetősen átalakult, szakosodott világelitet.
Ha Szeged túl messze lenne...Az MKKSZ a verseny szervezőjeként idén is igyekszik színvonalas
kiszolgálást nyújtani a helyszínre érkező vagy éppen a televízió,
illetve a számítógép előtt helyet foglaló szurkolók számára. Érdemes a
helyszínen átélni a Maty-éri verseny különleges hangulatát, ám aki
mindezt nem teheti meg, a Magyar Televízióban élőben kísérheti
figyelemmel az eseményeket. A magyar szövetség a viadalt megelőző egy hónapban újszerű, különleges
kampánnyal igyekszik majd felhívni a figyelmet a Világkupára.
Profik vagyunk ebben„Egyértelmű, ellenszavazat nélküli döntést hozott a tanács, senki nem
volt, aki Szeged ellen szavazott, vagy tartózkodott volna. A
tapasztalat és az előző évek versenyeinek színvonala döntött a magyar
rendezés mellett. Megint több újdonságot ígértek a prezentációban a
szervezők, így például, hogy környezetvédelmi szempontokat is
figyelembe véve, 'zöld világbajnokságot' rendeznek majd!” - nyilatkozta
Vaskuti István, az ICF alelnöke.
„Egy ilyen döntés előtt mindig izgul az ember, természetesen most sem
volt ez másként. Nagyon örülök, hogy ellenszavazat nélkül nyertünk. Ez
egy újabb elismerés a magyar szövetség felé a nemzetközi kajak-kenu
társadalomtól. A 2006-os világbajnokságról azóta is mindenki felső
fokon beszél, reméljük a 2013-as is hasonlóan sikerül majd. Több
újdonsággal is készülünk, a tv-közvetítést még profibbá tesszük, a
nézők, a versenyzők és az edzők kiszolgálását is még magasabb szintre
próbáljuk emelni. - mondta Schmidt Gábor, főtitkár.
„Versenyzőként nem tudtam hazai rendezésű világbajnokságon aranyérmet
nyerni. Remélem, hogy kapitányként sikerül majd. Mindig fantasztikus a
hangulat a szegedi pályán, öröm lesz ott versenyeznie a válogatott
tagjainak. Jó lenne a 2006-os sikereket megismételni.” - nyilatkozta
Storcz Botond felnőtt kapitány.
Úgy legyen!
csakjohirek.hu (forrás: MKKSZ)
|