A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2010. április 15.

Budapestet ünnepli a Critical Mass
Tekerj!A hat éves Critical Mass 11. nagy biciklis felvonulására készül. A 2004-ben még kis számú, de annál elszántabb városi kerékpáros által indított mozgalom egyre gyorsuló ütemben változtatja meg Budapest közlekedését.
Európában egyedülálló hogy minimális költségvetési ráfordítás mellett is robbanásszerűen nő a kerékpárral közlekedők száma. Naponta több száz újabb fővárosi dönt a biciklis közlekedés kipróbálása mellett. Aki pedig egyszer kipróbálja, már nehezen teszi le.

Az eddig is évente duplázódó számú kerékpáros idén tavasszal elérte a forgalomban már mindenki számára látható tömeget, és nyárra - bár ez régen elképzelhetetlen volt - Budapest is biciklis várossá fog válni.

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!


A kerékpáros közösség több éves munkájának gyümölcse beérett. Egyedi budapesti jelenség, hogy rengeteg a civil mozgalomban tevőlegesen is dolgozó aktivista. A város minden harmadik biciklijén ott virít a közös ügyet hirdető bicikliemelős matrica. A több tízezres rendezvényeket több száz önkéntes segíti, övék az egyik legnagyobb - lassan 12 ezres - magyar facebook közösség, honlapjukról pedig heti rendszerességgel nőnek ki az újabb akciók. Érdekképviseleti szervezetet alapítottak, tízezreket vonnak be kampányaikba, az újaknak maguk tanítják a szabályos és biztonságos városi közlekedést, kerékpárszerelő és adománybicikliket építő klubot működtetnek, túracsapatot szerveznek. Legújabb tervük Budapest első automata kerékpáros forgalomszámlálójának közadakozásból történő felállítása. Így a lassan már egy éve végzett közösségi forgalomszámlálást végre hiteles, online elérhető statisztikává pontosíthatják.

Olcsón megvalósítható, mégis nagy hatással járó fejlesztések hosszú listájával rendelkeznek. Ilyen például az Andrássy úti kerékpárút és parkolósáv helycseréje, a hidak kerékpározhatóvá tétele, a nagykörúti kerékpársáv kialakítása, vagy kerékpártárolók telepítése. Most tavasszal azonban elsősorban azt ünneplik, hogy a körülmények hiányában, vagy azok ellenére is budapestiek tízezrei döntötték le a kerékpáros közlekedés előtti legnagyobb falat, az előítéleteket. A város tele van öreg és fiatal, kosztümös és munkásnadrágos kerékpárosokkal. Mára mindenki saját szemével láthatja, lehet biciklizni, ez életképes közlekedési alternatíva. Ez a felismerés és a már tekerők mintájának követése az eddiginél is nagyobb tömegeket ültet majd nyeregbe.

www.criticalmass.hu

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 09.
 Abigél
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester