A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2010. március 28.

Bringázz munkába!
Hajrá!Új szlogennel indítja útnak március 29-én a 2010 tavasz BAM! kampányt a szervezőcsapat. A már hagyománynak számító rendezvény egy hónapon keresztül igyekszik megismertetni és megkedveltetni a kerékpározást kicsikkel és nagyokkal egyaránt.
A 2009-es őszi Bringázz a munkába! kampány során 11 000 fő kerekezett velünk dolgozni, és 800 szervezet csatlakozott a céges versenyhez. Társadalmilag komoly civil összefogást eredményezett a BAM!, emellett nemzetközi kerékpáros szervezetek is sikeresnek ítélik a kezdeményezést.

Az országos kampány célja, hogy megmutassa, mennyire természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon is. A teljesítők garantált ajándékban részesülnek, illetve nyereménysorsoláson vesznek részt. A vállalatok méretük alapján különböző kategóriákban versenyeznek, amelyhez egy nyilatkozat beküldése szükséges – honlapunkon minden szükséges instrukciót megtalálnak az érdeklődők.

Birngázz! Na de így? :)
Birngázz! Na de így? :)


A szoknyás és öltönyös tekerés, valamint a kombinált, vonattal történő közlekedés mellett szeretnénk a gyermekek bringán, illetve bringával történő szállítását is bátorítani.

A március 29-i központi nyitóeseményen – amely egy bringás reggeli keretében az Erzsébet téren valósul meg – olyan hírességek pattannak drótszamárra és osztanak reggelit, mint Németh Juci és a Nemjuci zenekar, Péterfy Bori, Hegedűs D. Géza, Scherer Péter vagy Gazsó György színművészek. Budapesten külön bringás reggelivel várják még a bringásokat Kispesten, az Europark előtt, valamint Észak-Budán, az Árpád hídnál. A csapatszellemet és közösségi élményt erősítve bebicikliző turnusokat is indítunk területi szervezeti vezetőink segítségével Dél-Budán és Érden.

A budapesti eseménnyel párhuzamosan vidéken is számos rendezvényen várják az érdeklődőket. Csatlakozz Te is a kampányhoz!

Bővebb információkat a www.bringazzmunkaba.hu weboldalon találsz!

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 09.
 Abigél
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester