|
2010. március 25. |
Pécs a gasztronómia jegyében (is)
|
Pécs városa idén sok színes rendezvénnyel várja az idelátogatókat, ahol a
kulturális, művészeti események mellett a gasztronómia is fontos
szerepet kap. A Pécs2010 Európa Kulturális Főváros program keretében
megvalósuló gasztroélmény programsorozat újabb állomásához érkezett.
2010. március 25-27. között a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara ad helyet a Spring Wind 2010 elnevezésű Nemzetközi Doktorandusz Konferenciának.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége az idei Tavaszi Szél konferencia szervezésekor szakított hagyományaival, és a korábbi „fiatal magyar kutatók és doktoranduszok világtalálkozóját” – az Európa Kulturális Főváros program keretében nemzetközivé téve – angol és magyar munkanyelvű rendezvényként hirdette meg. A konferencia célja az, hogy lehetőséget teremtsen a világ doktoranduszai számára arra, hogy az eltérő kutatási területeiket bemutassák, véleményüket ütköztessék az esemény alkalmával.
Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik mind az elméleti, mind a gyakorlati hasznosíthatóság oldaláról bemutatni az egyes tudományterületeket. Az idei részvevők száma felülmúlta a várakozásokat. A három nap során a közel 160 résztvevőből 114 előadó prezentálja eddigi kutatását 14 szekcióvezető útmutatásával. A tanácskozás témái igen különbözőek: a táji értékektől a nemzetközi jogtudományon át a csökkenő magyarországi népességig minden megjelenik a rendezvény alkalmával. A rendezvény keretén belül mindemellett a gasztronómia is előtérbe kerül.
Pécs2010 Sajtóiroda
|