|
|
|
2010. március 11. |
|
Égő lesz a Rammstein!
|
Március közepén látogat hazánkba a német Rammstein zenekar, amely hatalmas hírnevet szerzett élő showjaival, főként a számtalan pirotechnikai eszköz színpadi használatával.Ezen a koncertkörúton sincs ez másképp, látványos akciók bőven lesznek.
A Rammstein több tagja is szájhoz erősíthető lángszórót használ az
előadások alatt, maga Till Lindemann énekes pedig egész számokat énekel
végig úgy, hogy közben ég – két, karhoz erősített lángszóró
segítségével. De az együttes tagjain kívül lángra kapnak még mikrofonok, gitárok,
billentyűk, szikrákat szórnak csizmák és dobverők, sőt, robbanó dobok
és mikrofonok is várhatók.
Nem lesz unalmas showA banda természetesen ilyen látványhoz szakképzett pirotechnikusokat
alkalmaz. Ráadásul az énekes maga is szakképzett pirotechnikus, ezért
is vállalja, hogy egész számokra elnyelje a lángtenger. A Rammstein mottója: "Tedd a saját dolgod. És túlozd el!" A cél az, hogy felkeltsék az emberek figyelmét, úgy, hogy az élvezetes is legyen.
"Megtanultuk, hogy az emberek 99%-a nem érti a dalszövegeket, szóval
valami olyannal kell előállni, ami megtartja a showban a drámaiságot.
Valamit tennünk kell. Szeretünk előadni; szeretünk játszani a tűzzel.
De van humorérzékünk. Nevetünk rajta és saját magunkon is; élvezzük az
egészet… de komolyan vesszük a zenét és a dalszövegeket. Ez a humor,
színház, és a mi kelet-német kultúránk kombinációja." – nyilatkozta
nemrégiben Till Lindemann
Vissza nem térő alkalomA turnén 40 kamion és 10 busz szállítja a zenekar felszerelését.
Budapesten közel 100 magyar technikai ember segédkezik majd a koncert
napján az építésben, kora reggeltől. A színpad maga 4 részből áll, lesz egy alsó színpadi rész, fölötte egy
másik színpad, két oldalon 1-1 „bunker” található, ez összesen közel
300 négyzetméternyi színpadot jelent a produkció számára.
A zenekarnak nincsenek extra igényei, talán csak annyi, hogy az öltöző
mellett be kell rendezni egy külön helységet pihenő célra – ám a
berendezés teljesen átlagos, kanapék, lámpák, dohányzóasztal és némi
dekoráció.
A Rammstein koncertre a világon mindenhol, így Budapesten is
szigorított biztonsági beléptetés várható, nem csupán táska, hanem
ruházat ellenőrzés is lesz a kapuknál. Semmilyen üveget, palackot,
láncot, lézerpontozót, fegyvernek is alkalmas tárgyat, illetve hang-
vagy képrögzítő eszközt nem lehet a koncertre bevinni.
Az estét 8 órakor a Combichrist nevű csapat nyitja, kb. 40 perces programjuk után lép színpadra a Rammstein. Jegyek meglehetősen korlátozott számban, de még kaphatók a jegyirodákban, a helyszínen vagy az interneten. Ezt látni kell!
csakjohirek.hu (forrás: live nation hungary)
|
|
|
|
|
|
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!