|
2010. március 09. |
Elveszett személyek körzete
|
A 2009-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv SACD díját nyerte el Caroline Strubbe: Elveszett személyek körzete című, belga-holland-magyar-német koprodukcióban készült film. Ezzel az elismeréssel a tavalyi esztendő legnagyobb magyar szakmai filmsikerének tekintendő a nemzetközi porondon.
Az elismerést azért is érezzük magunkénak, mert a film egyik
főszereplője Hajdu Zoltán Miklós, aki a Fehér tenyér után ismét
bizonyítja színészi képességeit. A zenét pedig Márkos Albert
/Taxidermia/ szerezte .A díszbemutatót március 23-án tarják, melyen a
film főszereplője Hajdu Zoltán Miklós, és a rendező is
részt vesz. Országos bemutató március 25-től.
Az életről szólAz Elveszett személyek körzete szavakkal ki nem mondható kapcsolatokat
ábrázol. A film számára különösképpen fontos kérdés a család, a
szeretet és a szerelem. Ezeknek a témáknak a hiteles ábrázolása,
megkapó feldolgozása nem véletlenül nyerte el a legjobb forgatókönyv
SACD díját a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Az alkotást emellett
beválogatták a Lux-díj utolsó fordulójába, melyben Európa 10 legjobb
filmje versengett egymással.
Szereplők:
Hajdu Zoltán Miklós, Kimke Desart
Lisbeth, Gruwez
Sam Louwyck
Írta és rendezte: Caroline Strubbe
Fényképezte: Nicolas Karakatsanis
Producer: Tomas Leyers
Co-producer: Kántor László
Zene: Márkos Albert
Vágó: Frédéric Fichefet |
Magyar segítségMarcus (Sam Louwyck) és Bettina (Lisbeth Gruwez) boldog házasságban,
heves érzelmekkel élik mindennapjaikat egy villamos áram termelő
telephelyen. Egyedül kilencéves, különc lányuk (Kimke Desart)
viselkedése zavarja meg az idillt. A multikulturális, magyarokat is
foglalkoztató munkahelyre új férfi, egy csendes idegen (Hajdu Zoltán
Miklós) érkezik, ám nem ő, hanem egy tragikus baleset forgatja fel a
hétköznapokat. Marcus egy magaslati munka során áramütést kap, s
magatehetetlenül zuhan a mélybe. Bár túléli a balesetet, lábát
amputálják, s élete örökre megváltozik – mint ahogy az egész családé
is. A kislány egyre jobban befordul saját világába, a nő pedig egyre
közelebb kerül az újonnan érkező fiatalemberhez.
Eredeti cím: Lost Persons Area
Gyártó: Minds Meet, Új Budapest Filmstúdió, Artémis Productions,
ZDF/Arte, De Productie, Network Movie Film und Fernsehproduktion
Hossz: 109 perc
Forgalmazó: Mozinet Kft.
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
csakjohirek.hu (forrás: mozinet.hu)
|