|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2010. február 13. |
|
A 41. Magyar Filmszemle számokban
|
Február 8-án a díjkiosztó gálával befejeződött az egy héten át tartó 41. Magyar Filmszemle. A rendezvény 7 napja alatt a fő helyszínen, a Palace MOM Park 9 termében tartott 402 előadáson 40.981 nézőt regisztráltak.
Persze nem csak a MOM-ban, hanem a másik budapesti helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban 7.034
jegy talált gazdára a szemlén. Így hivatalosan a 41. Magyar
Filmszemlének összesen 48.015 nézője volt.
Osztott figyelemA játékfilmek közül a legsikeresebbeknek 1600 feletti nézőszáma
volt. Ezek a következők: Bibliothéque Pascal, Oda az igazság, Kolorádó
Kid, Vespa, Team Building, Szélcsend. A korábbi évekhez képest
megfigyelhető az a tendencia, hogy nem egy-két favorit emelkedett ki a
mezőnyből, hanem több filmnek volt sok nézője.
Ugyanez jellemző a
dokumentum- és tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájára is,
ahol az összességében 6 ezer feletti látogatószámon belül a legtöbb
alkotás 2-300 körüli nézettséget ért el. 350-nél többen a következő
dokumentumfilmekre váltottak jegyet: Hunky Blues – Amerikai álom,
Bádogváros, Kelet-nyugati átjáró, Puskás Hungary.
Elmondható, hogy idén
már hagyományosan népszerűek voltak a kísérleti és kisjátékfilmek:
ezeket a műveket blokkonként átlagosan 7-800 néző látta. Nagy
érdeklődést keltettek a tévéfilmek is, művenként 2-300 nézőt elérve. Az
Átok és a Komoly dolgok című alkotásoknak 300 fölötti látogatószáma
volt.
A vetítéseken túl a szemle ideje alatt 18 szakmai fórumot,
tájékoztatót is tartottak, melyek a nyitó és záró eseménnyel együtt az
érdeklődők további ezreit vonzották.
Szemezgetés a 41. Magyar Filmszemle díjaiból
Árvai Jolán-díj:
Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára
Életműdíjak:
Nagy Anna színésznő
Pásztor József gyártásvezető
Révész Gitta produkciós osztályvezető (Magyar Filmlaboratórium)
Djoko Rosić színész
Szoboszlay Péter grafikus, rajzfilmrendező
Zsombolyai János operatőr-rendező
Filmplakát-díj:
Szakmai díj: Apaföld c. plakát /tervező: Gál Krisztián, a Leon Design kreatív
igazgatója/
Közönségdíj: Utolsó idők /tervező: Kenczler Márton art director
A legjobb tv-film fődíja /T-Home felajánlása/:
Mátyássy Áron: Átok
Legjobb tudományos-ismeretterjesztő film:
Sári Zsuzsa: Egy világfi Szegeden – Szentgyörgyi Albert szegedi éveiről
Dokumentum kategória fődíja, az Ember Judit-díj (megosztva):
Csáki László: Bádogváros
Almási Tamás: Puskás Hungary
Legjobb kísérleti film:
Magyarósi Éva: Léna
Legjobb kisjátékfilm:
Szimler Bálint: Itt vagyok
Nagyjátékfilmes kategória
Legjobb eredeti filmzene:
Kardos Dániel, Balogh Rudolf a Vespa c. filmért
Legjobb forgatókönyv:
Pacskovszky József A vágyakozás napjai c. film forgatókönyvéért
Legjobb férfi alakítás:
Elek Ferenc a Köntörfalak c. filmben nyújtott alakításáért
Legjobb női alakítás:
Kerekes Éva Vica a Ki/Be Tawaret c. filmben nyújtott alakításáért
Gene Moskowitz-díj:
Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal
Moziverzum-díj /felajánló: MTM-SBS Zrt./ TV2/:
Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid
Arany Orsó-díj /felajánlja: MMK és Stern Film/:
Bibliothéque Pascal
Rendező: Hajdu Szabolcs
Forgatókönyv: Hajdu Szabolcs
Dramaturg: Orsós László Jakab
Operatőr: Nagy András
Zene: Bumt Friedmann, Atom, Flanger
Vágó: Politzer Péter
Hangmérnök: Balázs Gábor
Látvány: Esztán Mónika, Mátyássy Péter
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Producerek: Angelusz Iván, Kovács Gábor, András Hámori
csakjohirek.hu (forrás: filmszemle.hu sajtóosztály)
|
|
|
|
|
|
|
2010. szeptember 09.
Ádám

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
  
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|