A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...hazai arrow Biokultúra Nap



2009. november 18.

Biokultúra Nap
BioBIO kezdőknek és haladóknak. Ökopiac, Év Bioterméke verseny és tudományos konferencia egy helyen, egy napon, a Biokultúra Napján, november 21-én, Budapesten. Gyere el, kóstolj, zsűrizz, szavazz, beszélgess, tudj meg többet arról, mitől bio a bio, és miért érdemes biotermékeket fogyasztani!
A Klebelsberg Kuno Kultúrkúria (Budapest, II. kerület, Templom u. 2-10.) udvarán működik a Magyar Biokultúra Szövetség új Ökopiaca, ahol mindenki kedvére vásárolhat a különböző biotermékekből.

A program során kóstoltatással egybekötött biotermék kiállítás és -vásár várja a látogatókat, továbbá folyamatosan megtekinthetőek lesznek az Év Bioterméke verseny nevezettjei. A szakmai zsűri díjai mellett a regisztrált látogatók szavazata alapján közönségdíjat is átadnak. A tudományos konferencián a biogazdálkodásról és a fenntartható fejlődésről hallgathatnak előadásokat, illetve gyakorló biogazdákkal találkozhatnak. A kérdésekre szakértők válaszolnak.

Érdemes BIOzni
Érdemes BIOzni


A Magyar Biokultúra Szövetség idén 25 éves, melyet egész éves rendezvénysorozattal ünnepeltek. A Biokultúra Napon ünnepélyes keretek között kerül sor az év lezárására, az eredmények ismertetésére. A nap folyamán lehetőség lesz az eddigi rendezvények során készült kisfilmek és fotókiállítás megtekintésére. A napot állófogadás zárja, ahol bioterméket szolgálnak fel.

További információ és részletes program: www.biorendezvenyek.hu

Az Ökopiac szombatonként 7-13 óráig tart nyitva. További információ: www.kulturkuria.hu

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 09.
 Abigél
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester