|
|
|
2009. október 03. |
|
Állatünnep az Állatkertben
|
Nyolcnapos rendezvényt szervez a Fővárosi Állat- és Növénykert az
Állatok Világnapjához kapcsolódóan. A programsorozat vasárnap, Assisi
Szent Ferenc napján veszi kezdetét az állatkerti nevelőszülők
hagyományos találkozójával.
 Programok Jövő héten hétfőtől vasárnapig vetélkedők, állatbemutatók, tematikus vezetések, állat- és természetvédelmi bemutatók, hétvégén színpadi programok, bábjáték, kutyatréning bemutató, shaolin kung-fu, csillagász sátor, ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket. A programsorozat része a pedagógusok számára szervezett állatkerti nyílt nap, illetve a „Vipera Nap” is.
Nyolcnapos rendezvénnyel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatok Világnapjához kapcsolódóan. Az Állatünnep elnevezésű programsorozat október 4-én vasárnap, Assisi Szent Ferenc napján, vagyis a tulajdonképpeni Állatok Világnapján kezdődik az Állatkerti Nevelőszülők Találkozójával. A csaknem két évtizedes hagyományra visszatekintő rendezvény 11 órakor kezdődik a hivatalos megnyitóval. Ezután tematikus állatkerti vezetésen vehetnek részt a kert egy-egy lakóját jelképesen örökbefogadó nevelőszülők, és természetesen a szokásos „szülői értekezlet” sem marad el. A rendezvényt tombola és sok más program teszi teljessé. Az esemény díszvendégei között lesz Papp Krisztina középtávfutó, Pálmai Krisztina és Vaskuti Éva, a női kajakpóló válogatott tagjai, valamint Katus Attila aerobic világbajnok és Zsivóczky Attila tízpróbázó, akik maguk is örökbefogadnak egy-egy állatot.
Ugyancsak vasárnap rendezik meg az állatvédők hagyományos felvonulását, amelyen az Állatkert is részt vesz. A fővárosi Szent István Bazilikától délelőtt 10-kor induló, és az Andrássy úton a Hősök terére tartó menetben egy csacsi és egy alpaka fogja képviselni a városligeti intézményt, természetesen gondozóikkal együtt.
Hétfőtől megkezdődnek az Állatünnep fesztivál hétköznapi programjai. A kert területén öt állomáspontból álló játékos vetélkedő, állatbemutatók, kézműves műhely és játszóház várja az érdeklődőket. Egy-egy standdal bemutatkoznak a legjelentősebb hazai civil állatvédő, illetve természetvédelmi szervezetek, így az Orpheus Állatvédő Egyesület, a Fehér Kereszt Állatvédő Liga, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Jane Goodall „Rügyek és Gyökerek” Környezet- és Természetvédelmi Egyesület is. Külön bemutatkozó sátra lesz a Magyar Természettudományi Múzeumnak, ahol a „Híres nagy vadászok” program keretében a ragadozókkal ismerkedhetnek a látogatók: kézbe vehetik például egy kardfogú tigris koponyáját. Minden nap 11 órakor vezetett állatkerti séta indul a Főbejárattól, a japánkerti Darwin-sátorban pedig ismeretterjesztő rövidfilmeket vetítenek.
A fenti programok hétvégén, vagyis október 10-én és 11-én továbbiakkal egészülnek ki. A Főbejáratnál felállításra kerülő színpad mindkét nap sas-szemle, szombaton kutyatréning bemutató, mesejáték, vasárnap bábjáték, zenés gyermekműsor és shaolin kung-fu bemutató színhelye lesz. A Darwin-sátorban szombaton egész nap ismeretterjesztő előadásokat tartanak érdekes témákról, például Darwinról, a természet mérgeiről, a hazai dinoszauruszokról, az állatkerti állatorvoslásról és a dzsungelbéli élményekről. Az előadók közt lesz Jankovics Marcell író, rendező, kultúrtörténész, valamint Juhász Árpád geológus is. A hétvégén önálló standdal jelen lesz a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a csillagász sátorban pedig az állatövi jegyekkel ismerkedhet meg a nagyközönség.
A szombati, október 10-i nap egyúttal a pedagógusok számára megrendezett őszi nyílt nap időpontja is. Az Állatünnep fesztivál programjai mellett a tanárokat, tanítókat és óvópedagógusokat külön zoopedagógiai állomás várja, ahol megismerkedhetnek a városligeti intézmény által kínált pedagógiai lehetőségekkel. A pedagógusokat emellett külön tematikus vezetések is várják a szombati nap folyamán.
Vasárnap, azaz 11-én a viperavédelemnek szentelnek kiemelt figyelmet. Ennek részeként a mérgeskígyók és más mérges állatok világát megismertető vezetést és bemutatót tartanak a nagyközönség részére.
Fővárosi Állat- és Növénykert
|
|
|
|
|
|
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
 
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
|