A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...kedvencek arrow Állati megállapodás



2009. szeptember 29.

Állati megállapodás
MacikA hátrányos helyzetű gyermekek állatkerti látogatását kívánják megkönnyíteni azzal a megállapodással, amelyet pénteken írtak alá a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Fővárosi Állat- és Növénykert vezetői.
Állati lehetőség
Állati lehetőség
Megállapodást kötött a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az együttműködés célja, hogy hátrányos helyzetű – roma és nem roma – gyermekek számára lehetővé tegyék az állatkerti látogatást. A megállapodás szerint a program keretében, előre egyeztetett időpontban érkező szervezett csoportok a lehető legkedvezményesebb árú belépőjeggyel látogathatják az Állatkertet. A gyakorlatban ez 300 forintos jegyárat jelent gyermekenként. A megállapodás egyéb területekre, például csoportvezetés biztosítására is kiterjed. A dokumentumot pénteken délelőtt írta alá Makai István, a FCÖ elnöke és dr. Persányi Miklós, az Állatkert főigazgatója.

Ez az együttműködés szervesen illeszkedik az Állatkert azon törekvéséhez, hogy a rászorulók számára csökkentse az állatkerti látogatás anyagi terheit. Bár az árképzést erősen befolyásolják a gazdaság egészében jelentkező folyamatok, az állatkerti jegyárak nem különböznek lényegesen más szabadidős programok (pl. mozi, színház stb.) áraitól. Lényeges különbség azonban, hogy az Állatkert egész napos programot kínál a belépőjegy áráért, ráadásul az árképzésben jelentős kedvezményeket biztosít a gyermekek, diákok, a nyugdíjasok, a családok, a tanulmányi céllal és csoportosan érkezők részére. A nyugdíjasok számára például egész ősszel kedvezményes belépési lehetőséget kínál a városligeti intézmény.

Az Állatkert a FCÖ mellett több más szervezettel is megállapodást kötött azzal a céllal, hogy a rászorulók, a hátrányos helyzetűek számára kedvezményes belépést tegyen lehetővé. A legnagyobb múltra az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) folytatott együttműködés tekint vissza, de több, a nagycsaládosokat képviselő szervezettel is született már ilyen tárgyú megállapodás.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 09.
 Abigél
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester