A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...sport arrow Tökéletes fiatalok

2009. szeptember 15.
Tökéletes fiatalok
Verseny előtt...Tökéletes! – ez a jelző illik leginkább a kajak-kenus fiataljaink szereplésére, akik a hétvégi racicei EORV-n 22 arany-, 13 ezüst- és 12 bronzérmet lapátoltak össze. Hüttner Csaba ifjúsági kapitány több mint elégedett a fiatalok szereplésével.

„Hajnali négykor érkeztünk haza Racicéből, és bár fárasztó hétvége áll mögöttünk, még most is teljesen fel vagyok dobva attól a teljesítménytől, amelyet fiataljaink nyújtottak a hétvégi EORV-n” – összegzett Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

Serdülnek már

A mieink minden korosztályban, vagyis az 1992-es születésűektől az 1994-esekig bezárólag fantasztikus formában szerepeltek, a lányok pedig a két négyest leszámítva mindegyik számban diadalmaskodni tudtak. És még gondolni se merjünk arra, hogy megfedjük a hölgyeket a csapathajók miatt, hiszen a 94-es születésűekből, vagyis serdülőkorú versenyzőkből álló hajóink ezüstérmesek lettek a két évvel idősebbeket felvonultató mezőnyben.

„Két dolog miatt is büszke vagyok a versenyzőinkre. Egyrészt a tizenhat nemzetet számláló versenyen, ahol a németek és a lengyelek is a legjobb csapatukkal vonultak fel, megmutatták, hogy ezen a szinten is milyen erős a magyar kajak-kenu sport. Másrészt pedig olyan lelkesedéssel és odaadással vetették bele magukat a versenybe, amely példaértékű lehet mindenki számára” – magyarázta a kapitány.

Kifulladásig

Hüttner Csaba a magyar versenyzők közül négy indulót emelt ki: a kenus Bodonyi András, a kajakos Szomolányi Máté három-három aranyérmet nyert a két nap során, míg a 94-esek között szereplő kajakos, Totka Sándor és a hölgyeknél Fónagy Vera 500 és 1000 egyesben is győzedelmeskedett.

Fónagy Vera számára egyébként nem ért még véget a szezon, hiszen az EORV-n is szereplő Korisánszky Dávid és Farkasdi Ramóna társaságában még részt vesznek a hétvégi crestumai maraton világbajnokságon is.

Csakjohirek.hu (forrás: MKKSZ)

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2010. július 29.
 Márta
hirdetés
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

hirdetésAdvertisement

   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester