|
2009. október 10. |
Füstös jazz a Spyro Gyra-val
|
 Nincs nagyobb kihívás egy jazz zenész számára, mint amikor a stúdióban vagy a közönség előtt kell improvizálnia, de a Spyro Gyra zenekarvezetője és szaxofonosa, Jay Beckenstein tökéletesen érti, mi az a szenvedély, ami vonzóvá teszi valaki számára azt, hogy az életét folyamatos jelenléttel, és az emberi kapcsolatoknak szentelve élje meg.
A Spyro Gyra zenekar a rádióbarát, dallamokra építkező "smooth" jazz
műfaj legkiemelkedőbb, legendás zenekara. Egyenletes, finom, sima,
zavartalan zenét játszik, egész pályafutása alatt a lehető legjobb
minőségre törekedtek. A hetvenes évek elején alakultak. Túl vannak 20
sikeres lemezen, több mint 10 millió eladott példányon.
Spyro Gyra: Catching the Sun
Hallgatható jazz mindenki számáraAz együttes minden tekintetben a világ elsőszámú jazz zenekarai között
van. Ráadásul még sikeresek is, ami ebben a rétegzett műfajban nagyon
nagy dolog. A pop és a jazz fúzióját játsszák, jazz zenéjüket tele
pakolva R&B, funk és pop dallamokkal. Gyakorlatilag évtizedek óta
tökéletes zenészi kvalitásokkal építik dallamaikat. Zenéjük, bár
többszereplős, mégis elsősorban a dalszerző-szaxofonista, alapító tag
Jay Beckenstein találmánya. Hallatszik, mint minden eddigi lemezeiken
az iskolázottság. Jó részt a standard jazz elemeket, a füstösebb klub
blues-soul világot keverik, hosszú, improvizált fúvós szólókkal.
| SPYRO GYRA
-DOWN THE WIRE TOUR
2009. OKTÓBER 24.
BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONT |
Úgy volt, hogy utolsó lemezük kapcsán bejelentették feloszlásukat,
tehát ezt tekinthetjük visszatérésnek is. Ráadásul öregedésnek,
változásnak nincs nagy nyoma. Energikusabbak már nem is lehetnének...
Aki még nem hallott Spyro Gyra-t az nem tudja milyen egy rádióbarát
jazz zenekar. Ennek a műfajnak ők az Alfái meg az Omegái. Kifogástalan
minőség. Kétség sem férhet hozzá: ebben ők a legnagyobbak!
- Ez a az a zene, amit egész életemben a magaménak éreztem, ami az én
egyéniségemet is meghatározta – mondta Jay. – A rengeteg utazás
természetesen sok várakozással is jár, de amikor otthon vagyok,
ugyanolyan életet élek, mint bárki más. A mindennapjaim a családom, a
házam körül forog, és ugyanúgy meg kell oldanom az ezekkel felmerülő
összes problémát, mint egy átlagembernek. Amikor azonban a zenekarral
muzsikálok, magam mögött hagyom ezt a káoszt, és az énemnek azt az
oldalát, amely csak a túlélést tartja szem előtt.
Óvatos inprovizálásAz új, Down the Wire című album áprilisban jelent meg. A Spyro Gyra az
elmúlt három évtized alatt a modern jazz élvonalába került, amelyet
számos egyedi, különleges zenei kísérlettel és megfelelő kézügyességgel
értek el. ”Ez az, ami mindig is előre vitte a zenekart” – folytatta
Beckenstein. – ”Meg kell találni egy egészséges egyensúlyt az egyes
zenészek és az együttes egésze között ugyanúgy, mint a zenész és a
dalszerző között. Az is fontos szempont, hogy az előadónak ugyanolyan
elégedettnek kell lennie, mint a közönségnek. Ha improvizálsz egy tömeg
előtt, akkor óvatosan kell lépkedned ezen a láthatatlan mindenkit
összekapcsoló kötélen. Ez néha még nekünk is meglepetést okoz, de ettől
az élménytől lesz olyan a zenekar, amilyen.”
A Down the Wire a címadó dallal kezdődik, egy kicsit funky-s, ritmusos
felütéssel, amelyet a basszusgitáros Scott Ambushnak és a dobos Bonny
B.-nek köszönhetünk. Az ezt követő Unspoken kicsit visszafogottabb.
Ebben Gerardo Velez, a régi barát a percussion szekció, ami különösen
sokat jelentett a többieknek, hiszen a zenekar alapító tagjaként még a
nyolcvanas években lépett ki a csapatból. . Velez a későbbiekben is
visszatér a középtempójú “A Flower for Annie Jeanette,”-ben, amely
szintén Ambush és a billentyűs Tom Schuman műve. Az albumról még
érdemes megemlíteni a “The Tippin’ Point,” című nótát, amely
Beckenstein és Schuman közös szerzeménye, és leginkább egy kellemes
klasszikus swing-jazz szerzeménynek mondhatnánk. A “La Zona Rosa” egy
igazi energikus, latin dal, amelyben számos zenész vesz részt, többek
között az Allman Brothers, Marc Quiñones, Don Harris, Ozzie Melendez és
Bill Harris.
Bár mindig is buffalói zenekarnak mondták magukat a fiúk, harminc év
után ez az első album, amely Buffalóban született, ugyanabból a
stúdióból, ahol a pályájukat meghatározó klasszikus, a Morning Dance.
Otthon, édes otthon- Sokkal nyugalmasabb volt Buffalóban dolgozni, mint New Yorkban –
mesélte Beckenstein. - Bármennyit is voltam távol, a lelkem egy része
mindig Buffalóban maradt. Remélem, hogy ezek a szerzemények ugyanolyan
hatással lesznek a közönségre, mint ránk. Mindig is úgy éreztem, hogy a
zene, kiváltképpen az instrumentális egy olyan meg nem határozható
minőséget hordoz magában, ami olyan helyre repíti a hallgatót, ahol
nincs szükség szavakra. Remélem, hogy a koncertlátogatók megosztják
majd velünk az érzéseiket, a gondolataikat, amelyeket a zenénk ébreszt
bennük. Ez a legcsodálatosabb abban, ha valaki zenész lehet.
csakjohirek.hu (forrás: danubiusmusic)
|
|
