|
2009. augusztus 26. |
A Loki történelmet írt
|
A Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet a Debrecen labdarúgócsapata,
miután a Puskás Ferenc Stadionban 2-0-ra nyert kedden a Levszki Szófia
ellen, így kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel továbbjutott a
selejtező utolsó, negyedik fordulójából.
A magyar bajnok Varga és Rudolf bal felső sarokba lőtt bombagóljával gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a párharc kimenetelét.
A legrangosabb európai kupasorozat főtábláján, azaz a csoportkörben eddig egyszer játszott magyar csapat: 1995-ben a Ferencváros két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a később döntős Ajax Amsterdam, továbbá a Real Madrid mögött, de a Grasshoppers előtt a kvartett harmadik helyén zárt.
Egy ország zengi és a Tankcsapda...
A 32 csapatos BL sorsolását csütörtökön 18 órától tartják, Monacóban.
Fantasztikus hangulat fogadta a pályára érkező csapatokat. A hátrányban lévő Levszki kezdett agresszívebben, és az 5. percben kis híján megszerezte a vezetést, de a kapufa kisegítette Poleksicet. A lassacskán magukhoz térő debreceniek nem sokkal később egy formás jobb oldali akció végén pompás Varga-bombával megszerezték a vezetést. A találat után tudatosan visszahúzódó magyar bajnok gyors ellentámadásokkal próbálkozott a labdát többet birtokló vendégek ellen, de ezek igazi veszélyt egy ideig nem jelentettek Petkov kapujára. A 35. percben aztán a Herczeg-tanítványok ismét mattolták a vendégeket egy távoli lövéssel. Rudolf - Vargát lemásolva - óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. A magyar szurkolók már az első félidőben elkezdtek hullámozni örömükben, nem is alaptalanul, mert a Loki okos játékkal növelte összetettbeli előnyét.
 Van ok az örömre
Stabilan állt a lábán a debreceni védelem a második játékrészben is. Nem okozott nagyobb gondot a fölényben játszó vendégek támadásainak semlegesítése. A félidő közepén inkább a mezőnyben folyt a játék, ekkor nem volt látványos a mérkőzés. Poleksic kapus több alkalommal hárította magabiztosan a nem túl acélos bolgár lövéseket. A Levszki játékosai a végén sem álltak le, ám kísérleteik továbbra is eredménytelenek voltak, így néha már durvasággal "enyhítették" a BL-búcsú okozta csalódottságukat. A mérkőzést megelőző napon, hétfőn amikor a kivetítőt próbálgatták, a "tesztüzemmód" során 2-0-s hazai sikert jövendölt a szerkezet kezelője.
A BL-főtáblára jutott Debrecent a mérkőzés végén felállva köszöntötte a Puskás Stadion boldogságban úszó közönsége. A hajdúsági futballisták a lefújást követően tiszteletkörrel köszönték meg a buzdítást.
"Csodálatos este volt, fantasztikus érzés, ahogy a közönség végig szurkolt nekünk, és éreztük az egész ország támogatását. A főtáblára jutás legfeljebb álmainkban és vágyainkban szerepelt, amikor megkezdtük utunkat a selejtezőben. A mérkőzés első félidejének egyes részeiben fölényben játszott a Levszki, néha szerencsénk is volt. Szófiában talán jobban futballoztunk, de ezúttal más erényeket csillogtattunk meg, mert a játékosok egymásért küzdöttek az első pillanattól az utolsóig" - mondta Herczeg András vezetőedző.
xlsport.hu
|