A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2009. július 31.

Massa állapota egyre javul
Győzelem!Korai még bármit is mondani, de Felipe Massa, a Forma-1 brazil versenyzője talán újra hajthatja majd a Ferrarit és nem okoz neki maradandó károsodást a Hungaroringen elszenvedett fejsérülés. Továbbra is csak jó hírek érkeznek róla.
Elképesztő és megdöbbentő képeknek lehettek tanúi a szombati időmérőt figyelő nézők, főleg a televíziók előtt. A nagy száguldás közben – Massa a minél jobb rajtpozícióért hajtott – egy Barrichello autójáról leröpülő 80 dekás rugódarab találta fejbe a brazil versenyzőt. Massa elvesztette eszméletét és egy kisebb szakasz megtétele után tehetetlenül a gumifalba rohant frontálisan. A nagy ijedtség nem volt véletlen, az ütközés után helikopterrel rögtön az ÁEK kórházába szállították, ahol kiváló magyar orvosok vették kezelésbe a koponyatörést szenvedett Massát.

Már a séta is jólesik

A tavalyi világbajnokságon második helyen záró brazilt sokáig mesterséges kómában tartották az intenzív osztályon, ahol megoperálták. Jelenleg Massa a végtagjait tudja mozgatni, bár, mikor hétfőn felkeltették, első kérdése az volt, hogy mi történt vele. Még aznap levették a lélegeztető-gépről, azóta rendszeresen kommunikál a családtagjaival, akik vasárnap érkeztek a magyar fővárosba.

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!


Pletyka szinten hallani lehetett, hogy majd Párizsba szállítják, de a családtagok – köztük várandós felesége is – elégedettek a magyar orvosok munkájával és jó kezekben tudhatják. Az, hogy Massa valaha versenyezhet – e még, nem tudni. Egyelőre az biztos, hogy maradandó szemsérülést nem szenvedett. Ha rövid időre is, elhagyhatja az intenzív osztályt az Állami Egészségügyi Központ épületén belül.

A Ferrari versenyzőjét ismét meglátogatja majd a maranellóiak első embere, Luca di Montezemolo. Mivel állapota rohamosan javul, már Schumacher is jobbulást kívánt neki, aki Budapestre is érkezhet miatta. Az, hogy esetleg a német ül be helyette a hátralévő futamokra, még teljes talány.

Éhes, és ez jó jel

Apja szerint már megjött az étvágya is, de az orvosok szerint egyelőre nem vehet magához szilárd táplálékot. Luis Antonio Massa hozzátette, hogy fia sem a hungaroringi futamra, sem a szerencsétlenségre nem emlékszik. Csütörtök sok minden eldőlhet: vagy a Sao Pauló-i otthonában vagy monte-carlói lakhelyén folytatja a lábadozást. Az erőállapota továbbra is gyenge, ám az élete már nincs veszélyben. Az utóbbi órákban olyan szépen javult, hogy az minden várakozást felülmúl. Jelenlegi hírek szerint minden probléma nélkül tudja mozgatni a végtagjait.

Dino Altmann
, Massa orvosa szerint páciense visszatérhet az autóversenyzők közé. „Nincs kétségem afelől, hogy Felipe újra versenyezni fog, biztos vagyok ebben” – jelentette ki határozottan az olasz La Gazzetta dello Sport újságírójának az orvos, aki nem gondolta, hogy Massa ilyen hamar talpra áll. Siettetni minden esetre nem kell.

Az Állami Egészségügyi Központ egyik orvosa szerint Massa belső sérüléseket is szenvedett hungaroringi baleseténél, amikor a biztonsági öv valósággal ülésébe préselte a versenyzőt. Sérült a húgyhólyagja és epehólyagja minek következtében epegyulladással kezelik.
A rohamosan javuló állapotú Felipe Massa már járkálni is tudott a kórházban, sőt érdeklődött a Magyar Nagydíj végeredménye felől.

Amikor a Ferrari pilótája megtudta, hogy Lewis Hamilton győzött Kimi Räikkönen előtt, így reagált: „Pedig ez az én versenyem lehetett volna…”

Mindenki szorít érted Felipe! Mielőbbi gyógyulást!


csakjohirek.hu (forrás: formula1.com)


Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester