A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2009. május 16.

Francia kapcsolat
JöttA győri csata 200. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát tartottak a MEDIAWAVE nemzetközi film- és zenei fesztivál kísérőrendezvényeként a győri Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Eltelt már pár nap, de meg kell említenünk a győri rendezvénysorozat egyik nagyszerű konferenciáját. A Győri Városi Levéltárral összefogvaugyanis 12. alkalommal szerveztek tudományos konferenciát a MEDIAWAVE keretében. A Magyarországot 1809-ben elért napóleoni háborúk emlékének 200. évfordulóján a győri csata adta idén az előadássorozat témáját.

Felidézték a múltat

A hazai és nemzetközi szakemberek nem pusztán a történelmi adatok ismertetésével, hanem az adott korszak társadalmi helyzetének, illetve annak a magyar irodalomban betöltött szerepének felelevenítésével mutatták be témájukat. A délelőtti programsorozatban hadtudományi előadás hangzott el előbb a magyar helyzetről a francia háborúk idejéből, majd József nádor főherceg és a győri csata kapcsolatáról, később pedig a francia megszállásról is. A délutáni szekció során két teremben zajlottak tovább az értekezések, ahol egyetemi professzorok, levéltárosok és tanulók egyaránt beszéltek a korszak magyar és nemzetközi politikai – társadalmi – kulturális helyzetéről. A téma széleskörű feldolgozásában így előadást hallgathattak meg az érdeklődők egyebek mellett a győri sánctábor kutatásáról és felméréséről, Győr vármegye korabeli működéséről, a francia haditengerészetről, a császár interpretációiról vagy éppen Napóleon nőkkel való viszonyáról.

A győri csata
A győri csata


A nemzetközi konferenciát Komáromban is megrendezték, a Monostori Erőd előadótermében. Akkor a lovasság korabeli bemutatásán túl előadásokat hallgathattak majd meg az érdeklődők az 1809. körüli esztendők kecskeméti nemességéről, a gyalogsági puskákról, de bemutatkoztak a napóleoni díszművek és érmék is.  

Dátum, esemény mindig akad, amelyről minden évben meg lehet emlékezni. Dícséret illeti Győr városát és a szervezőket, mert ápolják a múlt hagyományait és fontos új információkkal látják el a fiatalabb generációt.


csakjohirek.hu (forrás:MEDIAWAVE Sajtóiroda)


Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester