A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2009. augusztus 16.

Vízi maraton nemzetünk ünnepén
Hajrá!300 kilométer; 5 nap; 1 cél... teljesíteni! Ez a jelszó a most induló szuper maratoni távnak. A Bécs-Budapest Szupermaraton nemzetünk ünnepén érkezik Budapestre. Ráadásul, az esemény ünnepel is: 20 éves lett idén.
Bécs, Pozsony, Budapest - e csodálatos városok múltja, népeink közös történelme és a káprázatos Duna összeköt bennünket. A tradíciót persze ápolni illik, s kell is, ennek egyik formája az immár szimbólummá vált Bécs-Budapest Szupermaraton, amely 20 esztendős fennállása alkalmából különös módon ünnepel: idén nemcsak a Duna mentén, hanem szeretett folyónkon magán is megtehetjük az ötnapos utat. A Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség által életre hívott ötlet új dimenzióba helyezi az amúgy már évek óta létező, határokon átívelő vízi teljesítménytúrák fogalmát.

Kétszeres ünnep

A túra augusztus 16-án Bécsből indul és Pozsony, Ásványráró, Neszmély, valamint Visegrád érintésével, 300 kilométer megtétele után Budapesten ér véget Nemzeti Ünnepünk napján, Augusztus 20-án.

A kajak-kenu és evezős sportágban természetesen nem új keletű, hogy az országhatárokon átívelő különböző folyókon, hazai és regionális események keretében ezrek vesznek részt hasonló túrákon, azonban úgy gondoljuk, 2009. augusztusában a Duna felső szakaszán, Bécs és Budapest között megrendezésre kerülő kajak-kenu és evezős teljesítménytúra unikum lesz ezen rendezvények sorában. A szervezők rendkívül fontosnak tartják, hogy ez egy nemzetközi esemény, mely során a résztvevőknek lehetőségük van három nemzet sokszínű kultúrájába, természeti kincseibe bepillantást nyerni és az egyes megállóhelyeken szervezett színvonalas kísérőprogramokon egymást megismerni, tapasztalatokat cserélni. A Bécs-Budapest teljesítménytúra mind a profiknak, mind az amatőröknek nagy lehetőség arra, hogy saját mércét maguk elé állítva küzdjenek le egy újabb kihívást, kellemes környezetben, jó hangulatban, különleges élményekkel hazatérve a mindennapokba.

Az öt Dunán töltött nap alatt a résztvevők nemcsak teljesítőképességüket teszik próbára, hanem egy sajátos szemszögből ismerhetik meg az érintett országok, városok kultúráját, kincseit.

Akinek esetleg a Duna túl veszélyesnek tűnik, futva pedig nem vállalja a hatalmas távot, a folyó partja mentén kerékpárral is megteheti az utat, sőt a kerékpárosok és kajakosok, kenusok, valamint evezősök még válthatják is egymást.

Mindenki megteheti

A sajtótájékoztatóra „meglepetésként” megérkezett az a C7-es alakulat, amely három nap alatt leevezte a távot, soraiban tudva több ismert és sikeres kenust, többek között Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmest, Csabai Edvin tizenötszörös-, illetve Györe Attila tízszeres világbajnokot. A túrát teljesítő kenusok beszámolója szerint az út, ha nem is könnyű, de amatőrök számára is teljesíthető, és a fáradságért cserébe bőven kárpótol mindenkit az a rengeteg élmény, amely az út során a vállalkozó szellemű sportbarátokat éri.

A  Bécs - Budapest Kajak-Kenu és Evezős Teljesítménytúra létrejöttében komoly szerepe van a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kiemelt támogatójának, a T-Mobile-nak is, amely köztudottan különös hangsúlyt fektet a tömeg- és szabadidősport támogatására, így legújabb, remélhetőleg hagyománnyá váló kezdeményezésünkre is.

A Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága, az MKKSZ és a MESZ reméli, hogy mind Magyarországról, mind a határokon túlról minél többen jönnek el, erre a reményeik szerint hagyományt teremtő eseményre.

Tervezett program
Időpont:    2009. augusztus 15-20.
Útvonal:
Rajt        Klosterneuburg

1. nap        25 km        Klosterneuburg (Bécs)-Ort (Bécs)
2. nap        50 km        Ort (Bécs)-Pozsony
3. nap        53 km        Pozsony-Ásványráró
4. nap        65 km        Ásványráró-Neszmé! ;ly
5. nap        54 km        Neszmély-Visegrád
6. nap        54 km        Visegrád-Római Part (Budapest)

Cél        Római Part


Táv: 301 km

Befutó:  
A túra utolsó napján, egy nagyrészt budapesti egyesületekből álló nagy létszámú csapat csatlakozik Visegrádnál a teljesítménytúrához, akikkel együtt fut be a mezőny a Római Parton.

Túrával kapcsolatos információk: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Vaskuti Máté Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Tel: +36 1 465 0091

csakjohirek.hu (forrás:Topor Csaba-MKKSZ)

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester