A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap
Ha az élettől citromot kapok..
Limonádét csinálok belőle és élvezem
Beleharapok és fanyalgok milyen savanyú az élet

Hírlevél


Nem csak jó hírek




2009. április 20.

Végighaladt a Kritikus Tömeg
EmelésLegkevesebb 30 ezren vettek részt vasárnap a Föld napja alkalmából Budapesten tartott Critical Mass (Kritikus Tömeg) elnevezésű demonstráción, amelynek szervezői szerint az idei év a városi kerékpározás robbanásszerű elterjedését hozza.
A menet délután háromkor rajtolt. A felvonulás célja a városi kerékpározás népszerűsítése. A résztvevők egyúttal a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését és a budapesti belváros forgalomcsillapítását célzó intézkedésekre akarják serkenteni a döntéshozókat.

A résztvevők a Tabánból az Erzsébet hídon át Pestre kerekeztek, majd a Ferenciek terét érintve vissza Budára, aztán az Attila úton, az Alagúton, a Lánchídon és az Akadémia utcán a Kossuth térre. Onnan az Alkotmány utcán, a Bajcsy Zsiliszky úton és végig az Andrássy úton a Városligetbe hajtottak, ahol a hagyományos bringaemelés zárta a hivatalos programot fél hatkor.

Frissítened kell a Flash lejátszót a gépeden!
Emeltek!


A hosszúra nyúlt járműoszlopban a lábbal hajtott, kerekes közlekedési eszközök szinte minden elképzelhető változata feltűnt. A 12 kilométeres távot sokan egykerekű cirkuszi járgányon, tandemen vagy triciklin tették meg, és voltak bőven gördeszkások és görkorcsolyások is.

A szervezők szerint a beruházások lassúságának ellenére idén minden korábbinál többen fognak biciklire szállni Budapesten. Ennek jele, hogy már kora tavasszal is az eddigi éveknél sokkal többen kerékpároztak.

"Ebben szerepe lehet a válságnak is, amelynek hatására visszaszorulhat az irracionális gépkocsihasználat. Azt tapasztaljuk, hogy sokan most először döbbentek rá, hogy biciklivel is lehet piacra menni" - mondta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A menetet 340 fős rendezőgárda biztosította rendőri segítséggel. A gyalogos átkelőknél és a nagyobb csomópontoknál időnként megállították a kerekeseket, hogy átmehessenek a járókelők és haladhasson a gépjárműforgalom.

A Kritikus Tömeg ezúttal kisgyermekes családokkal is bővült. Ők a Kodály köröndnél csatlakoztak a biciklisekhez a járdán. A babakocsis felvonulók az ellen tiltakoztak, hogy sorozatosan sérülnek állampolgári jogaik, mert gyakran el sem férnek a járdán a parkoló autók miatt, alig-alig halad a közintézmények akadálymentesítése, az aluljárókon átkelni és a metróra felszállni pedig szinte lehetetlen babakocsival, ezért másodosztályú, jogaikkal csak korlátozottan élni képes állampolgárként tudnak részt venni a város mindennapi életében.

A 2004-ben rendezett első nagyszabású fővárosi kerékpáros felvonulás óta kialakult hagyomány szerint évente kétszer gördül végig a Kritikus Tömeg Budapesten. Először tavasszal, a Föld Napja alkalmából, másodszor szeptemberben, az Európai Mobilitási Hetet záró autómentes napon. A mozgalom az egész országban terjed; idén a Föld napja - április 22. - körüli időszakban már összesen 13 városban, egyebek között Debrecenben, Miskolcon és Szegeden tartanak kerékpáros demonstrációt.

mti.hu

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 05.
 Ágota

Szerkesztőségi ajánlat

Santana-tól szeretettel, szenvedéllyel
Mennyei hangokKözel háromórás koncertet adott hazánkban Carlos Santana, a mexikói gitárvirtuóz. Zenéjének üzenete a szeretet volt, amit sokszor szavakban is nyomatékosított. Aki ott volt, tudja, hogy szavai és kezei nem hazudtak. A mennybe repített minket.

 
Harag nélkül is lehet élni
Harag  nélkülVajon meg tudjuk-e fékezni haragunkat? El tudjuk-e engedni, hogy békét teremtsünk szívünkben és megértéssel forduljunk partnerünk felé. Többek között erről is beszélgettem a hazánkba látogató holland terepautával, Riekje Boswijk – Hummel asszonnyal.
 
Tényleg dobbant!
A Köztársaság Bandája A Folkbeats rendezvénysorozatnak első olvasatra is jól hangzik a mottója: „Ahol a szívem dobban”. Viszont mikor az ember a saját bőrén, akarom mondani a saját szívén tapasztalja meg, az az érzés leírhatatlan. Az ifjú A Köztársaság Bandája, majd utána a Csík zenekar hegedűszója többet tett a szívünkkel mint egy sima dobbanás.
 
A nagy buszteszt
Csillog-villogMindenki BKV-ja, a Budapesti Közlekedési Zrt. nagy lépésre szánta el magát. Hetekig különböző vonalakon két új magyar fejlesztésű buszt tesztelt. Felkerekedem, hogy szemügyre vegyem őket közelebbről is, hiszen a busz az ember legjobb barátja.
 
VEDD ÉSZRE:
Ne légy hülye!A HÜLYESÉG KORÁBAN ÉLSZ! TEGYÉL ELLENE! Színészek, zenészek, médiaszemélyiségek, tudósok és politikusok is kiálltak a klímaváltozás elleni harc mellett és riadót fújtak szeptember 22-én Franny Armstrong "A hülyeség kora" című filmbemutatóján. A doku-fikciós film rendhagyó formában mutatja be a klímaváltozás várható hatásait. Nyolc civil szervezet fogott össze azért, hogy a film nézőit egy kampány keretében egy petíció aláírására és környezettudatos cselekvésre hívják fel.
 
Magyar rajzfilmsorozat európai sikere
Irányt mutat!A korábban a tv2-ben is meglepően nagy nézettséget elérő, jelenleg a Minimaxon is futó Ez kész! Pénz! című magyar animációs sorozat immáron DVD-n is megvásárolható! Kicsiknek kötelező, hogy a későbbiekben tudjanak bánni a pénzzel.

 
Együtt a hazai erdőkért
Védd!A hazai erdők megóvásáért működik együtt az OTP Bank és a WWF Magyarország. A WWF világszerte támogatja a hosszú távon fenntartható, természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás bevezetését, amely biztosítja az erdőben élő állat- és növényfajok számára a megfelelő életkörülmények fennmaradását.
 
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester