A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2009. március 21.

Az ENSZ főtitkár és az óra
Vigyázz törékeny! Ban Ki-Moon, az ENSZ főtitkára is arra kéri világ lakosait, csatlakozzanak a WWF klímavédelmi akciójához, a Föld Órájához.
Csak szívből
Csak szívből
Egy héttel a Föld Órája akció előtt Ban Ki-Moon a Föld Órája klímavédelmi akció fontosságára hívta fel a figyelmet. Az ENSZ főtitkára bejelentette, hogy március 28-án 20:30-kor az ENSZ new yorki épületének világítása is kialszik, ahogy több más ENSZ épületé is.

Ban Ki-Moon hangsúlyozta, hogy a Föld Órája különleges lehetőséget nyújt az embereknek, hogy véleményt nyilvánítsanak a klímavédelemmel kapcsolatban. Ez idén rendkívül nagy jelentőséggel bír, hiszen a Kyotoi Egyezmény hatályon kívül kerül, és a világ vezetői decemberben Koppenhágában összegyűlnek, hogy új klímaegyezményt alkossanak.

„A Föld éghajlata melegszik, és meg kell tennünk mindent, hogy ez lelassítsuk. Védenünk kell a bolygónkat, fenntartható gazdaságokat kell kialakítanunk. Össze kell fognunk ennek érdekében. Mindenkit arra bátorítok, hogy csatlakozzon a Föld Órájához.” – mondta a főtitkár.

Eddig a világon 80 ország összesen 1753 települése regisztrált a Föld Órájára, ebből 55 főváros. A legtöbb település Görögországban csatlakozott az akcióhoz, megelőzve ezzel Kanadát és Ausztráliát. Magyarország az első 15 ország között van a csatlakozó településeket tekintve.

Magyarországon eddig 32 település csatlakozott, közöttük a megyeszékhelyek több, mint fele. A csatlakozott települések: Budapest, Siófok, Győr, Zsámbék, Eger, Tatabánya, Csömör, Nagykálló, Sándorfalva, Székesfehérvár, Villány, Herceghalom, Pilis, Hódmezővásárhely, Tata, Pilisszentlászló, Albertirsa, Szombathely, Tiszatarján, Kalocsa, Bezedek, Újbuda, Szarvas, Várpalota, Szeged, Kecskemét, Balatonfüred, Mór, Budapest - Hegyvidék, Kaposvár és Pécs.

Hogy a csatlakozók számát növelje, a WWF Magyarország elektronikus képeslapküldő oldalt alakított ki. A www.wwf.hu/foldoraja weboldalon mindenki személyre szóló Föld Órája képeslapokat küldhet ismerőseinek, barátainak.

„Várjuk további települések, szervezetek és magánszemélyek csatlakozását a wwf.hu/foldoraja oldalon” - mondta Csáki Roland, a WWF Magyarország kommunikációs igazgatója. – „Mutassuk meg, hogy Magyarországon is lehet széleskörű összefogást teremteni egy nemes ügy érdekében.”

WWF Magyarország

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester