|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2009. március 02. |
Újra lapátolnak!
|
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 2009 február 26-án tartotta utolsó sajtótájékoztatóját a közös, keretösszetartó sevillai edzőtábor előtt, és a téli felkészülés értékelése mellett egy fontos hír is bejelentésre került.
A sajtótájékoztatón felszólaló Storcz Botond felnőtt kapitány és a
keretet adó versenyzők edzői egyaránt méltatták az első meleg vizes
edzőtábor fontosságát és beszámoltak a téli felkészülési időszak
eredményeiről. Sári Nándor, Vécsi Viktor, Kovács László és Hűvös Viktor
is pozitívan értékelték a felkészülés eddig eltelt időszakát, minden
versenyző egészséges és bizakodva várja a következő három hetet.
Kolonics György örök emléke
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség halhatatlan bajnoka, Kolonics György emlékét folyamatosan ápolni kívánja, ezért a Szövetség úgy határozott, hogy a hazai legrangosabb utánpótlás versenysorozat, az Utánpótlás Bajnokság ezúttal Kolonics György nevét viseli majd, nemzetközi szinten pedig a hazai rendezésű Világkupa versenyek C1-500-as száma (melyben Kolonics György egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett) "Kolonics György Emlékfutam" címmel kerül megrendezésre. |
Vízközelben, startra készenSári Nándor szerint remek lehetőség, hogy versenyzői végre vízre
szállhatnak és a kereten belüli összetartó erő egyik alapkövének
nevezte az edzőtábort. A hosszú ideig külföldön tartózkodó, hazánkba
nemrégiben visszatért Kovács László, aki Janics Natasa felkészülését
segíti meghatottan mesélt a hazatérés örömeiről és Natasa felkészülési
programjáról is, melynek alapjait még olimpiai bajnoknőnk édesapjának
edzéstervei képezik. Vécsi Viktor szerint Vajda Attila remek formában
várja a vizes edzéseket, már most remek időeredményeket produkál, amely
igen bíztató a jövőre nézve. Hűvös Viktor, akinek csapatát tavaly még
sokan sötét lónak tartották úgy fogalmazott, idén már nem meglepetést
szeretne okozni azzal, hogy tanítványai sikerre viszik hajóikat.
Még két évig él a kapcsolatAz MKKSZ elnöke, Dr. Baráth Etele bejelentette, hogy a Szövetség és a
T-Mobile újabb kétéves szponzori szerződést kötött, mely tovább mélyíti
a sportág és annak kiemelkedő támogatójának kapcsolatát. Tóth A. Péter
A T-Mobile szponzorációs vezetője arról beszélt, mennyire fontos a
T-Mobile számára, hogy egy ilyen sikeres és megbecsült sportág
sikereiből veheti ki a részét és megemlítette azt is, hogy jövőbeni
terveik között szerepel a kajak-kenu tömegsport jellegének erősítése
is, többek között a Velencei Vízi-szabadidősport Fesztivál, illetve a
2009 augusztusában első ízben megrendezésre kerülő Bécs-Budapest
Vízitúra Bajnokság támogatása.
A sajtótájékoztató meglepetéseként Janics Natasa csodálatos ajándékkal
köszönte meg a T-Mobile támogatását, egyik aranyérmet hozó pekingi
lapátját Winkler János vezérigazgató-helyettes úrnak címezve láthatóan
meghatódva adta át Tóth A. Péternek.
A vonta már úton van Sevilla felé, versenyzőink is hamarosan útra kelnek, hogy meghódítsák az idegen vizeket.
csakjohirek.hu (forrás: Topor Csaba-MKKSZ)
|
|
|
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|