|
|
|
2009. január 28. |
Előnyitás a Filmszemlén
|
Bár még csak csütörtök este nyitják meg hivatalosan a 40. Magyar Filmszemle fesztivált, hétfőtől lehet látogatni az eseményt. Eddig is történtek érdekes dolgok. Ezekről írunk most pár mondatban.
A négy helyszínen, (Palace MOM Park, Budapest Kongresszusi Központ,
Uránia Nemzeti Filmszínház, Bem mozi) zajló rendezvény keretén belül
többek között a dokumentumfilmesek - jelképesen ugyan – de megnyitották
a szemlét a budapesti DocuArtban.
Több támogatást a dokuknak!Novák Emil, a Szemletanács elnöke
nyitóbeszédében a dokumentumfilmesek iránt érzett tiszteletről és
megbecsülésről beszélt, valamint reményét fejezte ki a magyar film
jövőjére vonatkozóan. A baráti hangulatú eseményen jelen volt a két
előző szemle elnöke, Janisch Attila és Herendi Gábor filmrendező is.
Herendi Gábor felháborítónak nevezte, hogy egyik televíziós társaság
sem foglalkozik kellőképpen a dokumentumfilmek népszerűsítésével, és
emiatt a rendezők nem jutnak az őket megillető nyilvánossághoz.
Füredi Zoltán, a DocuArt vezetője és Papp Gábor Zsigmond rendező az est
fénypontjaként leleplezték a dokusok álmainak tortáját. A torta a
filmes alkotók - fikciós, nem fikciós, animációs rendezők – megálmodott
egyenlőségét jelképezte, amely Papp Gábor Zsigmond elmondása szerint
nem csak a pénzügyi támogatásokra, hanem a közönség érdeklődésére is
vonatkozik.
A 40. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes és ismeretterjesztő filmjeinek
hivatalos megnyitója január 27-én, kedden délelőtt 11 óra 30 perckor
volt a Palace MOM Park 8-as termében.
Magyar Filmplakát Kiállítás és Verseny 2009 - megnyitó Hétfő délután a Mom Park Mozi előterében Báron György filmkritikus
megnyitotta az idén hatodik alkalommal megrendezett Magyar Filmplakát
Kiállítást, ahol 2008-ban készült magyar tervezésű filmplakátok
láthatók. Megtekinthető továbbá egy válogatás a kiállítás plakátjának
elkészítésére kiírt pályázat versenyműveiből.
Báron György megnyitó beszédében beszélt arról, hogy a mai, képekkel
elárasztott világban milyen nehéz eredeti, ötletes képeket, vizuális
alkotásokat létrehozni és ezekkel a közönség figyelmét megragadni.
Felhívta továbbá a figyelmet azokra a tárlaton nem látható munkákra, -
a Majdnem szűz, a Kaméleon, valamint az Immigrants - Jóska menni
Amerika! című filmek plakátjaira, - melyeket jogtulajdonosaik nem
engedtek át a kiállításnak, így helyük végül üresen maradt.
A kiállítás anyagát képező harminc plakát közül szakmai zsűri, valamint
a közönség választja ki a legjobbnak ítélt, díjnyertes alkotásokat. Az
érdeklődők a Magyar Filmszemle összes programjának helyszínén
bedobhatják szavazataikat a kihelyezett urnákba a mustra utolsó
napjáig, február 3-ig, továbbá voksolhatnak a rendezvény honlapján, a
www.filmplakat.hu oldalon.
A Filmklub Szövetség évértékelője
A 40. Magyar Filmszemle első napján tartotta éves közgyűlését a Magyar
Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége is. A rendezvényen jelen volt Sára
Sándor tiszteletbeli elnök is, akit születésnapja alkalmából
köszöntöttek. Pörös Géza, a Duna TV elnöke méltató beszédében
rávilágított arra, hogy Sára Sándor munkái a magyar történelem
kataklizmáit rajzolták meg. Az elnök szerint ezek a filmek, amelyek
átalakították a magyar ember világnézetét, példát és mértéket
állítottak mindenki elé, ma is segítenek a mindennapi létezésben.
Durst György elnök a tavalyi évvel kapcsolatban kiemelte, hogy a
szövetség munkájában ismét központi szerepet kapott a dokumentumfilmek
forgalmazása és bemutatása, valamint a filmklubok és filmklub vezetők
közötti együttműködés erősítése is. A közgyűlésen Böszörményi Gábor
ügyvezető alelnök beszélt a szövetség új kezdeményezéséről, a
„Műfajtörténeti sorozat” dvd szériáról, és a Zsánerben című könyvről,
amelyeknek a célja a filmoktatás, és a filmről való gondolkodás
elősegítése. A dvd-n különböző filmes műfajokat mutatnak be egyetemi és
főiskolai tanárok, a könyvben pedig ehhez kapcsolódó zsáneresszék
olvashatóak. Ezeket a szövetség elsősorban iskolákhoz, filmklubokhoz
kívánja eljuttatni.
Kárpáti György az elmúlt évre vonatkozóan kiemelte a Schiffer Pál
filmklubot, amelyet a dokumentumfilmek vetítése és propagálása miatt
hívtak életre. Ezek mellett pozitívan értékelte, hogy a szövetség
tavaly hat nemzetközi filmfesztivál zsűrijébe delegálhatott tagokat,
valamint beszélt arról, hogy a visegrádi országok filmklub
szövetségeivel karöltve a közeljövőben létrehoznak egy közös
platformot.
csakjohirek.hu (forrás: Filmszemle)
|
|
|
|