|
|
|
2009. január 24. |
Új vizekre eveztek
|
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kora reggeli időpontban reggelizni hívta a sajtó munkatársait, hogy beszámolhasson nekik a pekingi olimpia óta történt változásokról. A beszélgetésekből kiderült, hogy komoly tervekkel készülünk a 2012-es londoni olimpiára.
A szövetségben új szelek fújnak és fiatalos lendülettel, új összetételű
szakmai csapattal vágnak neki a felkészülésnek, mely alapja már a
következő nyári olimpiára való felkészülés. A sajtótájékoztatón először
Baráth Etele, a MKKSZ elnöke szólalt fel és fejezte ki abbéli örömét,
hogy remek egykori sportolók között ülhet.
„Az elmúlt egy hónapban igen intenzív munkát folytattunk. Elkészült a
háttér, amellyel nekivághatunk a 2012-es olimpiai felkészülésnek és
egyben az előttünk álló évnek is. Szeretném elmondani, hogy rendkívül
büszke vagyok Vaskuti István nemzetközi alelnöki kinevezésére, mert az
ICF alelnöki posztja egy magas rangú és felelős beosztás. Köreinkben
köszönthetjük Gyulai Zsoltot is, akit nem rég választottak meg MOB
alelnöknek nagy többségi szavazattal. A két szövetségi kapitányunk
közül Hüttner Csaba az utánpótlásért felel és ez évi
versenyeztetési-felkészülési tervét tegnap elfogadta a szövetség.
Storcz Botond felnőtt kapitánytól nem veszem el a szót, beszéljen ő
maga, de egy biztos: négy éves ciklusra tervezünk és készülünk
Londonra.”
Méltó múlt, fényes jövőA szövetség elnöke még hozzátette mondandójához, hogy a változás az
olimpia előtt indult meg. Egy évtizede már, hogy a kiemelkedő
eredményeket rendre a magyar kajak-kenu sport szállítja. Bizonyíték
most erre, hogy hat olimpiai bajnoki címet nyert, fiatal vezetőséget
sikerült összehozni, amely rendkívül ambiciózus és egész életüket a
kajak-kenu sportban töltötték. Ők lesznek azok, akik biztosítani tudják
majd a zavartalan felkészülést. A kiválasztás beadott pályázatok és
személyes beszélgetések után történt, tehát nem volt semelyiküknek
helyzeti előnye. Ezzel a szövetség átállt egy profi menedzselési
státuszba.
Mindenki a fedélzetenGyulai Zsolt köszönetet mondott a támogatásért, amit az utóbbi időben
kapott és elmondta, hogy sokat vívódott, vajon maradjon –e szeretett
sportága mellett, vagy inkább elvállalja a MOB alelnöki posztját.
Elmondása szerint jól döntött, mert most mindenki a „helyén van”. Bízik
a sikeres londoni szereplésben és egységesnek, erősnek véli a magyar
kajak-kenu sportban szereplőket. Célja, hogy a versenyzőként szerzett
tapasztalatukat hasznosítani tudják a későbbiekben.
Határozott kapitányStorcz Botond, felnőtt szövetségi kapitány: „ A szövetség elfogadta az
általam készített felkészülési programot. Azonban nem ez volt a
legnehezebb, hanem majd az olimpiai válogató lesz az. A program
tervezésénél figyelembe vettem a nemzetközi változásokat is. Célként
jelöltem meg az egységes válogatott kialakítását, ezért nem csak az
eredmények számítanak, hanem az is, hogy az edzőtáborokban mindenki ott
legyen. Kipróbáljuk majd a hajókat és a specializáció irányába visszük
el a felkészülést. Ezért egy-egy versenyszámra készítjük fel a
sportolókat. Kiemelt hangsúlyt fektetettem az egyes számokra.
Mindenkinek kötelező lesz majd elindulni a májusi tájékoztató versenyen
is. Mivel korábban számomra is problémát jelentett a kétfordulós
válogató, ezért csak egyet tervezek idén. Azon viszont tényleg
csúcsformában kell lenni. Lesz majd egy kiállított négyes, de
természetesen mindenkinek meg lesz az esélye, hogy a válogatott
csapatba kerüljön és kijusson Londonba.”
 Összeültünk
Szűkösen, de maximálisanEbben az évben kisebb csapattal kell majd utazniuk a nemzetközi
versenyekre, hiszen az állami támogatás is csökkent, a távolság viszont
nőtt. Hogy a sportolók zavartalanul készülhessenek, idén nem lesz
béremelés a szövetségben és elmarad a 13. havi fizetés is. Minden
fillért a versenyzőkre fordítanak Ilyen utoljára 1998-ban fordult elő
Baráth Etele emlékei szerint. Kisebb létszámmal, nehezebb körülmények
közt dolgoznak majd, de mindent megtesznek a siker érdekében. A
változások már két éves előkészületek eredményei. Céljuk, hogy a sport
becsületét megtartsák és eredményeket szállítsanak. A szövetség nyitott
minden újra, de talán nem annyira tradicionális. Ez megmutatkozik a
fiatal szakemberek kinevezésében is, de természetesen a friss szellem
és a fiatalos tettrekészség javára fog válni a sportágnak.
Az esetlegesen előforduló vitás kérdésekben a kapitány dönt. Szerződése
1+3 évre szól, amely idő alatt a klubedzőknek rendelkezésére kell
bocsátani a versenyzőket. Angyal Zoltán is a szövetségben marad, hiszen
szerződése áprilisig szól, de felmentve tisztsége alól továbbra is
segíti Storcz Botond munkáját. Emellett egy akadémia felépítésében
segédkezik, dolgozik tovább, csak immár a háttérben.
Iszli Attila (csakjohirek.hu)
|
|
|
|