A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2009. január 15.

Magyar fiú az Arsenalnál
Itt rúgja majd?Újabb magyar fiatal vándorol külföldre, hogy megmutassa futballtudását a ködös Albionban. Tóth Máté, a Győri ETO labdarúgója a Premier League-ben szereplő Arsenalhoz utazott próbajátékra. Korábban már Dudás Ádám is tesztúton járt az „ágyúsoknál”.

Az ifjú Tóth Mátét ősszel többször is bevetette a Győr nagycsapatában az egykori edző,  Egervári Sándor .Máté bajnoki mérkőzés mellett több Ligakupa-találkozón is játszott már. Most pedig élete lehetősége előtt áll a mindössze tizennyolc éves játékos. Ezekben a napokban éppen az Arsene Wenger keze alatt edződő Arsenal teszteli.

Neki talán sikerül

A menedzsere segítségével kikerült labdarúgó egyelőre természetesen a tartalékgárdánál kap bizonyítási lehetőséget.  Korábbi csapattársának, Dudás Ádámnak is megadatott ez a lehetőség, ám Dudást később nem szerződtette a londoni együttes.De Máténak semmi oka félni, hiszen a jelenleg Newcastle-ben focizó Kádár Tamás is ott kezdte, ma pedig már a kispadon vár bevetésre.

A védőposzton bevethető 186 cm magas, 73 kilós játékos többször szerepet kapott a különböző korosztályos válogatottakban, legutóbb az U19-es válogatottba kapott meghívót. Rövidke pályafutását eddig a III. ker. TTVE , majd az FTC, az UTE és az Empoli korosztályos együttesei jelentik a győri csapat mellett.



Iszli Attila (csakjohirek.hu)

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 23.
 Dezső
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester