A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2008. december 20.

Aranyág 18 millióért
KézbenManapság már az is előfordulhat, hogy egy jótékonysági műsort sokan néznek, és ami ennél még fontosabb, adakoznak is. Az utóbbi évek legnagyobb összegű segítsége, 18 millió 113 ezer forint érkezett az adományvonalra. Az M1 Aranyág című műsora egyre sikeresebben teljesíti feladatát.
Megalapítása óta 24. alkalommal jelentkezett az Aranyág című jótékonysági műsor szerda este a MTV-n. A százperces adást mintegy félmillióan nézték végig és a gálaműsorba összesen 1,8 millióan kapcsolódtak be legalább egy percre - közölte az M1.

De nem csak sok nézője volt a műsornak, hanem adományozója is. Ezt bizonyítja, hogy az utóbbi évek legnagyobb összegű felajánlása, 18 millió 113 ezer forint érkezett az adományvonalra.

Az Aranyág évente két alkalommal, májusban és decemberben a beteg gyermekek, valamint az őket gyógyító intézmények javára gyűjt felajánlásokat. Az idei tavaszi műsor során 9 millió forint gyűlt össze.

A korábbi évek tapasztalatai szerint a telefonon tett adományok a műsort követő egy hétben szinte hiánytalanul megérkeznek az Aranyág Alapítvány számlájára, amely 1995 óta több mint félmilliárd forintot osztott szét a rászorulóknak.


csakjohirek.hu (forrás: mti)

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 22.
 Júlia, Rita
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester