|
2008. december 17. |
|
Kutató-fejlesztő központ Mátészalkán
|
Megalakult a Keleti
Háromhatár-Szeglet Kutató-Fejlesztő Központ Mátészalkán, amely a
térség adottságaihoz igazodóan tudományos hátteret teremt a
gazdasági-társadalmi felemelkedés erősítéséhez - jelentették be az
egyesületként működő szerveződés alapítói a Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyei városban.
 Jövőbe nézés A kutatóközpontot a Debreceni és a Nyugat-magyarországi Egyetem,
a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nyíregyházi Főiskola,
illetve a Magyar Tudományos Akadémia pécsi regionális szervezete
hozta létre 31 tagból álló professzori csoporttal - mondta
Sinóros-Szabó Botond elnök a bemutatkozó
tanácskozáson. Kiemelte: a mátészalkai fejlesztési centrum,
amelynek a helyi biodízel üzem ad helyet, a régió ipari és
környezetvédelmi beruházási stratégiáját dolgozza ki, s közreműködik
a konkrét projektek megvalósításában is.
Sinóros-Szabó Botond elmondta: a professzori csoport az elmúlt
10 évben is segítette a keleti, Romániával, Szlovákiával és
Ukrajnával szomszédos országrészt. A segítségadás a kutató-fejlesztő
központ létrehozásával most intézményesül is, hogy hatékonyabbá
válhasson a szatmár-beregi térség gazdasági előrelépése.
Az eddig megvalósított beruházások közül megemlítette a
mátészalkai biodízel üzem létrehozását, amelyhez a régióban
mezőgazdasági növénytermesztés is kapcsolódik. Az üzemben a körzet
olajos magvait, a napraforgót és a repcét dolgozzák fel, s több ezer
termelő jut állandó jövedelemhez.
Nyírbátorban egy bioreaktor üzem létesült az ottani
állattenyésztő telep biogázát hasznosítva.
Egy harmadik, igen jelentős projekt megvalósítása jövőre indul
Nyírtason, ahol a budapesti Emfesz Kft. épít 2.400 megawattos
gázturbinás erőművet. Az áramtermelő üzem hasznosítható
hőtermelésére alapozva kapcsolódó beruházásként melegházi fűszer- és
gyógynövény-termesztést, illetve melegvízi haltenyésztést alakítanak
ki, s feldolgozó üzemeket is létrehoznak. Természetesen megteremtik
a termékek logisztikai hátterét, s a piacra juttatáshoz
marketingcentrumot is létrehoznak.
A létrehozott mátészalkai kutató-fejlesztő központ bemutatkozó
tanácskozása együttműködési szerződések aláírásával zárult, a
szervezet a budapesti Emfeszt Ktf.-vel, a nyírbátori Bátor Trade
Kft.-vel, az MTA pécsi regionális intézményével, valamint a
baktalórántházi és a mátészalkai kistérségi fejlesztési társulással
állapodott meg beruházások előkészítéséről.
mti
|