|
2008. december 09. |
Vallomás, negyed évszázad után...
|
 "Loptál már?" Erős kérdés. Szinte mindenki lopott már valamit életében,
mielőtt vagy miután megtanulta volna, mi helyes és mi helytelen. Az ilyen bűnt nehéz
bevallani, jóvátenni. Egy osztrák férfi mégis így döntött. 25 év után.
 Sose késő...
De miért?Felmerül a kérdés: "Miért is?" Nos, az indok egyszerű: a férfi bevallotta, hogy 25 évvel ezelőtt ellopott egy mopedet. Most elhatározta, megkéri a rendőrséget, keresse fel a károsultakat, és kárpótolja őket. Vajon miért jutott el az ember huszonöt év után arra a pontra, hogy megértse, valakiknek kárt okozott? Vajon miért kellett ennyi idő, hogy rájöjjön, a "valakik" között Ő is ott van, Ő, aki hosszú éveken át hordta magával a bűntudatot?
Nem bukott le, sőt, nem is találkozott ezidő alatt azokkal az emberekkel, akiket megkárosított, nem volt senki, aki zsarolta volna, nem forgott az állása vagy a családi béke ezen a döntésen. Mégis megtette. Azt nem is említve, hogy az említett pénzért mennyi mindent vehetett volna, bútorokat, laptopot, ékszert a feleségének, vagy ha mást nem, akár 6 perc súlytalanság érzését az ugyancsak ausztriai Wiener Neustadt repterén... A kérdés új értelmet nyer: "Miért is?"
"Akkoriban fogalmam sem volt, egy ilyen bűntény milyen anyagi és egyéb károkat okoz, valószínűleg éretlen voltam" - írta a férfi
levelében, és azt kérte, ha a rendőrség nem találná meg az egykori
károsultat, az összeget adományozzák a helyi szociális szervezetnek.
A lélek dolgozott...A tettes pár sora valamelyest választ ad a kérdésre. Valamelyest. Talán megtapasztalta a másik oldal szenvedését, a düh, bizalomvesztettség és tehetetlenség érzését, és rádöbbent, nem az ellopott tárgy értékének vesztesége miatt nem szabad lopni. Talán azt is megértette, amit egy gyönyörű mese tanított nekem egyszer, amiben a bölcs öregember megsajnálta a tolvajt, és mikor a meglopott kisfiú megkérdezte, miért nem őt magát sajnálja, csak ennyit mondott: "Mert amit elvesztettél, csak egy tárgy volt. De a Másik... Ő tolvajjá lett."
Igen, a tettes pár sora talán tényleg választ ad a kérdésre. A tény pedig, hogy valaki 25 év után is képes erőt venni magán és vezekelni: lélekemelő, és mégha névtelen is, valahol több, mint egy egyszerű jó döntés. Példa arra, hogy valóban sohasem késő begyógyítani a múlt sebeit, helyrehozni egy igazán sosem feledett hibát. A döntés a mi kezünkben van. Bocsánat. Hadd legyek konkrétabb. Kedves Olvasó, a döntés a TE kezedben van! Végezetül álljon itt az utolsó kérdés, amely talán nem csak a Wiener Neustadt reptere felé tartó utazóknak szól: vajon nem ér meg bármennyi pénzt és befektetett energiát az igazi súlytalanság...?
Sőnfeld Mátyás(csakjohirek.hu)
|
|
