|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2008. november 30. |
Több hal mint kolbász
|
Az, hogy a hal egészséges szinte már közhelyszámba megy, annyit hallottuk. Egy új nagyszabású tanulmány szerint a heti legalább kétszeri halfogyasztás csökkentheti a cukorbetegségben szenvedőknél a vesekárosodás kialakulását.
 Higgy a szakértőnek Egy cambridge-i kutatóintézet orvosai népességalapú keresztmetszeti felmérést végeztek 22 ezer résztvevő bevonásával. Az adatok elemzése során talált 517 cukorbeteg 8,3 százalékánál fedeztek fel macroalbuminuriát, azaz fehérje volt a vizeletükben, ami a vese megbetegedésére utaló jel.
Halas %Az Amanda I. Adler és kollégái által az American Journal of Kidney Diseases című szaklap novemberi számában közzétett dolgozatból kiderül, hogy a résztvevőket táplálkozási szokásaikról is kifaggatták. A hetente egy alkalomnál kevesebbszer halat evő cukorbetegek 18 százalékánál fordult elő macroalbuminuria, míg akik hetente több mint kétszer tettek halat a tányérjukra, mindössze 4 százalékban kerültek a veszélyeztetettek közé.
Az orvosok a klinikai, demográfiai, életstílusbeli, étkezési szempontok mérlegelése után arra az eredményre jutottak, hogy a cukorbetegek körében a halfogyasztás maradt a döntő faktor, ami megkímélte a betegeket a macroalbuminuriától.
Adler csoportja azt bizonyította, hogy miközben a cukorbetegségben szenvedőknek fehérjében szegény táplálkozást javasolnak a vesebetegségek elkerülése érdekében, "nem annyira az számít, hogy milyen mennyiségű, mint inkább az, hogy milyen forrásból származik" az elfogyasztott fehérje.
A tanulmány szerint "a hal egyedülálló tápanyag-összetevői" a vércukor karbantartásával vagy a lipid profilok javításával védik a vesét a károsodástól.
Arra azonban figyelmeztettek: nem mindegy, milyen halféléről van szó, hogyan készítik el, és milyen gyakorisággal fogyasztják - a cukorbetegek optimális vesekímélő haldiétáját a szakembereknek kell kikísérletezniük.
csakjohirek.hu (forrás:mti)
|
|
|
2012. május 22.
Júlia, Rita
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|