A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap



2008. november 26.

Együtt az árvíz ellen
Nem mindig békés...Regionális koordinációs központot alakítottak ki a határon átnyúló árvízvédelmi munkálatok összefogására magyar, román és szerb együttműködéssel Temesvár mellett, szakembereket képeztek ki és létrehoztak egy bárhol gyorsan bevethető mentőcsoportot a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurórégióban.
Dunánk
Dunánk
Az európai uniós támogatással megvalósult, 223 ezer eurós költségvetésű program keretében Temesvár mellett, egy korábbi katonai bázis területén alakították ki a határon átnyúló árvízvédelmi munkálatokat összefogó regionális koordinációs és kiképzőközpontot – mondta Marieta Mateescu projektkoordinátor, a Temes Megyei Tanács munkatársa.

A program részeként magyar árvízvédelmi szakértők irányításával kiképeztek húsz román szakembert, akik a későbbiekben a veszély elhárításában részt vevő önkéntesek oktatását végzik. A munka során a résztvevők egységes árvízvédelmi protokollokat is kialakítottak – tudatta a projektkoordinátor.

Csókási Eszter, a Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Kht. ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt hónapokban, szintén uniós támogatással összesen 240 magyar, román és szerb, árvízvédelemben részt vevő szakember – vízimentők, kutatómentők, búvárok - kiképzése történt meg.

A létrehozott DKMT Rescue Team működtetéséhez beszereztek egy négyszáz fő befogadására alkalmas "mobilfalut", egy mobil monitoring rendszert, amely az áradó folyókról folyamatosan tud adatokat szolgáltatni, egy hordozható meteorológiai állomást, egy mentőhajót, valamint védőruhákat – közölte a szakember.

Az ügyvezető elmondta, hogy a közeljövőben további pályázati forrásokból egy bárhol bevethető egészségügyi állomást és egy tábori konyhát kívánnak kialakítani.

mti

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 22.
 Júlia, Rita
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester