|
2008. november 19. |
Az iskola gyümölcse
|
A gyümölcsök egészségesek, ezt tudjuk. Viszont gyermekeink mégsem fogyasztanak belőle eleget. Ez ellen igyekszik tenni az Európai Parlament egy új támogatással, melynek létrejötte egy magyar képviselőnek is köszönhető.
 Korán kell kezdeni Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint egy 11 éves gyermeknek legalább 400 gramm gyümölcsöt vagy zöldséget kell fogyasztania naponta. Az EU országaiban azonban ennél jóval kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, a túlsúlyos gyermekek száma pedig egyre nő, a statisztikák szerint az unióban ma mintegy 22 millióan vannak.
Emelt összegAz EU "kormánya", az Európai Bizottság 90 millió eurót szánna az iskolagyümölcs-programra 2009-ben és 2010-ben. Ebből azonban csak hetente egyszer jutna gyümölcs a gyermekeknek, és csak a 6 és 10 év közöttieknek. Az európai parlamenti képviselők ezért 500 millió euróra emelnék a program költségvetését. Így a számítások szerint lehetővé válna, hogy a gyermekek ne csak hetente egyszer, hanem minden nap kapjanak egy adag gyümölcsöt, és ne csak a kisiskolások, hanem az óvodáskorúak is.
Kérdés, hogy a tagállamok agrárminisztereinek e heti tanácskozásán mennyire hajlanak majd a nagyvonalúbb parlamenti változat elfogadására a Bizottság álláspontja ellenében.
HazaitAz Európai Parlament szerint - "fogyassz hazait, azaz európait" jeligére - csak az EU-ban termelt gyümölcsök fogyasztása lenne finanszírozható uniós forrásból. Emellett ki kellene zárni a feldolgozott gyümölcsöt, mivel az túl sok cukrot tartalmazhat.
A kérdésről folytatott parlamenti plenáris vitában felszólalt Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő. Kezében egy Strasbourgban vásárolt körtével, emlékeztetett arra, hogy a közösségi iskolagyümölcs-programot ő javasolta első alkalommal, 2005 májusában az uniós zöldség-gyümölcs reformról szóló vitában. A képviselő szerint fontos, hogy élelmezési kultúrára tanítsák a gyerekeket.
"Ha megkapják ezeket a gyümölcsöket, rajta az EU logójával, tudják, és ez gyerekkorban alakuljon ki, hogy ez biztonságos, nem vegyszeres és lehetőség szerint bio" - tette hozzá Tabajdi.
Az EU korábban már iskolatejprogramot is indított, azzal a céllal, hogy minden iskolás kapjon naponta egy bögre tejet.
csakjohirek.hu ( forrás: Kárpáti János mti)
|