A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap arrow ...hazai arrow Sátorponyvából legenda



2008. november 11.

Sátorponyvából legenda
KékbenA nadrágok és szoknyák mellett már mindenfelé fellelhetőek a kabátok, táskák, mellények, cipők, szandálok, sapkák, sőt, még játékfigurák is! 2009. február 8-ig megtekinthetők a Szegedi farmerkiállításon.
Sátorponyvának nem vált be...
Sátorponyvának nem vált be...
Örökéletű farmer címmel nyílt meg a több mint százéves ruhadarab történetét, készítését és a divat változását bemutató kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, október 31-én. Medgyesi Konstantin muzeológus elmondta, a Néprajzi Múzeum által elindított MaDok-program célja a „Ma Dokumentálása”, azaz a jelenkor gyorsan változó tárgyi kultúrájának összegyűjtése és bemutatása. Az 5 éve futó program részeként indult útjára a pápai Kékfestő Múzeum farmerkiállítása is, amelyet ezután Budapesten, majd Zalaegerszegen is bemutattak.

A több, mint 300 darabból álló gyűjteményt – melyből mintegy százat mutattak be a Móra-múzeumban – 2005 óta a mai napig gyarapítják a lelkes szervezők. Azon kívül, hogy hány féle farmert sikerült a lelkes bandának összeszedni (már csak a farmer konnektort és a farmer wc-t hiányolhatnánk), még a hagyományos indigókék szín helyett is talál mindenki magához valót: a kigyúrt hasú kaszinós kockásat, a Greenpeace-es zöldet, a Dr. Szöszi rajongó rózsaszín, az ellenzék narancssárgát, és persze a Csík zenekar kedvelője is (csíkosat...) 

A farmer történetén és a készítés technológiáján kívül bemutatják a hazai farmergyártók régi termékeit: Lesz ott Mustang, Thomas, van, út, ami a jól bevált márkák feLevi’s; és persze ott lesz a legendás Trapper…. Ezen felül ugyanitt - a kiállítás valószínűleg legértékesebb darabja - Karácsony János, az LGT legendás gitárosának farmerkabátja is megtalálható, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolt meg öt éve, és adott kölcsön a kiállításhoz.

Persze a szegediek gatyája is ráment a kiállításra, hiszen azt a Móra Ferenc Múzeum a szegediek farmeres fotóival és ruhadarabjaival is kiegészítette. Ha mindez nem volna elég, gondoljunk csak arra, ki ne örülne, hogy még februárban is gyönyörködhet egy „karácsonyi ajándékban”…

Sőnfeld Matyi (csakjohirek.hu)

Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. május 22.
 Júlia, Rita
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester