|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2008. november 11. |
Sátorponyvából legenda
|
A nadrágok és szoknyák mellett már mindenfelé fellelhetőek a
kabátok, táskák, mellények, cipők, szandálok, sapkák, sőt, még
játékfigurák is! 2009. február 8-ig megtekinthetők a Szegedi
farmerkiállításon.
 Sátorponyvának nem vált be... Örökéletű farmer címmel nyílt meg a több mint százéves ruhadarab történetét, készítését és a divat változását bemutató kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, október 31-én. Medgyesi Konstantin muzeológus elmondta, a Néprajzi Múzeum által elindított MaDok-program célja a „Ma Dokumentálása”, azaz a jelenkor gyorsan változó tárgyi kultúrájának összegyűjtése és bemutatása. Az 5 éve futó program részeként indult útjára a pápai Kékfestő Múzeum farmerkiállítása is, amelyet ezután Budapesten, majd Zalaegerszegen is bemutattak.
A több, mint 300 darabból álló gyűjteményt – melyből mintegy százat mutattak be a Móra-múzeumban – 2005 óta a mai napig gyarapítják a lelkes szervezők. Azon kívül, hogy hány féle farmert sikerült a lelkes bandának összeszedni (már csak a farmer konnektort és a farmer wc-t hiányolhatnánk), még a hagyományos indigókék szín helyett is talál mindenki magához valót: a kigyúrt hasú kaszinós kockásat, a Greenpeace-es zöldet, a Dr. Szöszi rajongó rózsaszín, az ellenzék narancssárgát, és persze a Csík zenekar kedvelője is (csíkosat...)
A farmer történetén és a készítés technológiáján kívül bemutatják a hazai farmergyártók régi termékeit: Lesz ott Mustang, Thomas, van, út, ami a jól bevált márkák feLevi’s; és persze ott lesz a legendás Trapper…. Ezen felül ugyanitt - a kiállítás valószínűleg legértékesebb darabja - Karácsony János, az LGT legendás gitárosának farmerkabátja is megtalálható, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum vásárolt meg öt éve, és adott kölcsön a kiállításhoz.
Persze a szegediek gatyája is ráment a kiállításra, hiszen azt a Móra Ferenc Múzeum a szegediek farmeres fotóival és ruhadarabjaival is kiegészítette. Ha mindez nem volna elég, gondoljunk csak arra, ki ne örülne, hogy még februárban is gyönyörködhet egy „karácsonyi ajándékban”…
Sőnfeld Matyi (csakjohirek.hu)
|
|
|
2012. május 22.
Júlia, Rita
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|