|
|
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
 |
|
|
|
|
2008. november 10. |
|
Robban a magyar Neutron
|
Az átlagember leginkább a filmekből ismeri a speciális rendőri alakulatok munkáját. A valóságban egy-egy végrehajtott akció mögött évek kemény munkája áll, akár éles bevetésről, akár versenyről van szó. A magyar kommandósok a világ élvonalába tartoznak, és ezt idén is bizonyítani fogják.
Ismét ott lesznek a paksi kommandósok a különlegesen képzett egységek
nemzetközi versenyén a floridai Orlandóban. A Tolna Megyei
Rendőr-főkapitányság Neutron Bevetési Osztályának válogatottja október
eleje óta készül a megmérettetésre.
Kis ország nagy eredményekEddig hatszor tették próbára magukat a különleges egységek nemzetközi versenyén, a SWAT Round-UP-on. Összetettben 2005-ben bronz, 2006-ban ezüstérmet szereztek. A paksiak "specialitása" az akadálypálya, ebben négy arany, egy ezüst és egy bronz a mérleg - mondta el az Szász Sándor hadnagy.
Idén is kemény verseny lesz
A nemzetközi versenyre utazó csapat tagjait háziversenyen válogatták. Szász Sándor osztályvezető-helyettes negyedik alkalommal vesz részt az amerikai versenyen. Szintén rutinos résztvevő Felhősi László hadnagy és Járai Antal törzszászlós. A többiek: Keresztély György és Nagy Csaba zászlósok, Dömötör István, Major István és Benkő Péter főtörzsőrmesterek kisebb rutinnal rendelkeznek, vagy teljesen újoncok. Szász Sándor szerint minden jel arra utal, hogy a rutin és a fiatalok lelkesedése jól kiegészíti egymást.
A világ elitjébenA világbajnokságon több tucatnyi különlegesen képzett rendőri egység vesz részt. A hagyományokhoz hűen lesz túszmentés, sérültmentés, toronyereszkedés, kombinált küzdelem és akadálypálya.
A paksiak felkészülése során mindennap van lövészet: pisztollyal, géppisztollyal, sörétes puskával lőnek. A mesterlövők hetente egyszer precíziós fegyverrel is gyakorolnak. Rendszeresek a futóedzések és modellezik a versenyszámokat.
Kiss Attila osztályvezető kiemelte, kemény munkát végeznek a versenyzők, hiszen a szolgálat ellátása mellett készülnek a kihívásra, két hónapon keresztül a nyolc csapattag többnyire csak aludni jár haza. Az elvárásokat illetően óvatosan fogalmazott, hiszen 70-80 kiváló csapat indul minden évben.
Floridában robban a NeutronA Neutron válogatottja november 23-án indul. Hét napjuk lesz az akklimatizálódásra, a terep felderítésére és edzésre. Az világbajnokság december elsejétől ötödikéig tart, az akadálypályát - ahol esélyesnek tartják a Neutront - pénteken kell leküzdeni. Szász Sándor elárulta, itt mindenki jó eredményt vár tőlük, de a nagy rivális koreaiakat, akik macskaügyességgel teljesítették tavaly is a pályát, nagyon nehéz lesz legyőzniük.
A Neutron kommandósai legutóbb nyáron, Romániában tették próbára magukat egy speciális rendőri egység, az Acvila bajnokságán. A bukaresti versenyen nagyon összetett, sok gyors döntést és gondolkodást igénylő próbatétel várt rájuk, köztük olyanok, amelyek számukra is teljesen újak voltak. Ennek ellenére kiválóan szerepelt a paksi kommandó, tizennyolc csapat legjobbjaként a fődíjjal tért haza.
csakjohirek.hu (forrás: mti)
|
|
|
|
|
|
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
  
A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!

A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
|
|
 |
Az oldal tetejére  |
 |
    
|