A tartalom megjelenítéséhez Flash szükséges! Ha nem rendelkezel Flash-el, ingyenesen letöltheted az Adobe honlapjáról!
Címlap
Ha az élettől citromot kapok..
Limonádét csinálok belőle és élvezem
Beleharapok és fanyalgok milyen savanyú az élet

Hírlevél


Nem csak jó hírek




2008. január 28.

Vonzzák a turistákat
Vár a Dráva!Valóságos turistaparadicsomban érezheti magát az, aki a Dráva-medencében kirándul: új gyalogos hidak és kilátók, kiállítótermek valamint szabad strand várja a pihenni vágyókat.
A turisztikai felújításokban a Somogy és Baranya megyei önkormányzatok mellett a környező településeknek és a természetvédőknek is fontos szerepe volt. A helyi vállalkozók munkája a térség foglalkoztatását és a minőséget egyaránt növelte.

Amit érdemes megnézni

A Barcs térségi látnivalókra mintegy 180 millió forintot költöttek: elkészült a Rinyán átívelő gyalogos híd, így a folyóparti sétány a kikötőtől a megújult szabad strandig vezet. Utóbbihoz parkoló- és pihenőhelyeket létesítettek, büfét, öltözőt, mosdókat állítottak fel.

A drávaszentesi Duna-Dráva Nemzeti Parkot egy 300 négyzetméteres, kétszintes oktatóépülettel bővítették, amelyben majdan természettudományi kiállítást rendeznek, különleges látnivalókkal.

A Csurgó közeli Berzecén megújult a régi iskolaépület, amely a Dráva-medence élővilágát bemutató kiállításnak, helytörténeti gyűjteménynek, valamint a Kárpát-medence aranya című tárlatnak ad otthont. A vidék növény- és állatvilágát mutatja be a Gyékényesen felépített új kiállítóhely is.

A nagyatádi szoborpark bemutatóközpontja, valamint a nagyharsányi Gyimóthy-villa egy-egy kiállítóteremmel bővült. Míg előbbiben művészi alkotásokat csodálhatunk meg, utóbbiból megismerhetjük a Dráva-mente és Belső-Somogy élővilágát.

A közel 1,1 milliárdos fejlesztésből Harkány és környéke sem maradhatott ki: a városban új kiállítót emeltek, és egy 600 négyzetméteres turistaközpontot hoztak létre. Tésenfán parkolókkal és szalonnasütőkkel ellátott pihenőhelyeket, Kovácshidán pedig az országos védettségű ősmocsár növény- és állatvilágot mutatja be a nemrég elkészült kiállítóterem.


csakjohirek.hu
(forrás: mti)



Szólj hozzá a fórumban. (0 hozzászólás)
 
2012. február 05.
 Ágota

Szerkesztőségi ajánlat

Santana-tól szeretettel, szenvedéllyel
Mennyei hangokKözel háromórás koncertet adott hazánkban Carlos Santana, a mexikói gitárvirtuóz. Zenéjének üzenete a szeretet volt, amit sokszor szavakban is nyomatékosított. Aki ott volt, tudja, hogy szavai és kezei nem hazudtak. A mennybe repített minket.

 
Harag nélkül is lehet élni
Harag  nélkülVajon meg tudjuk-e fékezni haragunkat? El tudjuk-e engedni, hogy békét teremtsünk szívünkben és megértéssel forduljunk partnerünk felé. Többek között erről is beszélgettem a hazánkba látogató holland terepautával, Riekje Boswijk – Hummel asszonnyal.
 
Tényleg dobbant!
A Köztársaság Bandája A Folkbeats rendezvénysorozatnak első olvasatra is jól hangzik a mottója: „Ahol a szívem dobban”. Viszont mikor az ember a saját bőrén, akarom mondani a saját szívén tapasztalja meg, az az érzés leírhatatlan. Az ifjú A Köztársaság Bandája, majd utána a Csík zenekar hegedűszója többet tett a szívünkkel mint egy sima dobbanás.
 
A nagy buszteszt
Csillog-villogMindenki BKV-ja, a Budapesti Közlekedési Zrt. nagy lépésre szánta el magát. Hetekig különböző vonalakon két új magyar fejlesztésű buszt tesztelt. Felkerekedem, hogy szemügyre vegyem őket közelebbről is, hiszen a busz az ember legjobb barátja.
 
VEDD ÉSZRE:
Ne légy hülye!A HÜLYESÉG KORÁBAN ÉLSZ! TEGYÉL ELLENE! Színészek, zenészek, médiaszemélyiségek, tudósok és politikusok is kiálltak a klímaváltozás elleni harc mellett és riadót fújtak szeptember 22-én Franny Armstrong "A hülyeség kora" című filmbemutatóján. A doku-fikciós film rendhagyó formában mutatja be a klímaváltozás várható hatásait. Nyolc civil szervezet fogott össze azért, hogy a film nézőit egy kampány keretében egy petíció aláírására és környezettudatos cselekvésre hívják fel.
 
Magyar rajzfilmsorozat európai sikere
Irányt mutat!A korábban a tv2-ben is meglepően nagy nézettséget elérő, jelenleg a Minimaxon is futó Ez kész! Pénz! című magyar animációs sorozat immáron DVD-n is megvásárolható! Kicsiknek kötelező, hogy a későbbiekben tudjanak bánni a pénzzel.

 
Együtt a hazai erdőkért
Védd!A hazai erdők megóvásáért működik együtt az OTP Bank és a WWF Magyarország. A WWF világszerte támogatja a hosszú távon fenntartható, természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodás bevezetését, amely biztosítja az erdőben élő állat- és növényfajok számára a megfelelő életkörülmények fennmaradását.
 
   Az oldal tetejére  
RSS 2.0 OPML
© 2008 Csakjohirek.hu Kiadó Kft. Minden jog fenntartva. Szerzői jogok | Adatvédelem | Impresszum | Írjon nekünk | Médiaajánlat | Sitemap | Webmester